Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1963/1

Hozzászólások

ihlették, ismerjük a horvát tengermellék évszázados drámai hagyományait, a kései középkor prlkazenje-drAmáltól kezdve a dalmát reneszánsz és barokk színjátszásig, sőt a modern európai dráma olyan nagy alakjáig, mint amilyen Ivo Vojnovió volt századunk első évtizedeiben. A délszláv szini kultura kisugárzásai nálunk is érezhetők. Dömötör Tekla lehetségesnek tartja,hogy egyik XVII. századi drámánk, a Constantinus és Victori

a forrása "esetleg a üorvát-dalmát drámairodalom egyik alkotása lehetett", bár hozzáteszi: "a rengeteg magyaros szólás, közmondás alapján legfeljebb csak átdolgozásra, s nem szolgai fordításra gondolhatunk." - Ehhez a véleményhez én is csatlakozom, s ugyanakkor elfogadom Dömötör Tekla érvelését, amellyel egyik régebbi megállapításomat - a dráma esetleges angol vagy német eredetéről - megcáfolta. A délszláv inspiráció szempontjából perdöntő az, hogy a darabot a horvát származású Draskovich grófok udvarában játszották. Forrását vagy mintáját nem ismerjük ugyan, de nyilvánvaló, hogy a dráma művészi forrásterülete valahol a XVI-XVII. századi Dalmáciában keresendő, e Vetranovióok, Drzicek, Gundulicok, Palmotióok atmoszférájában. Petar Kolendió ós Miroslav Pantié sok érdekes adattal gazdagították ismereteinket erről a világról, a dal mát városok főleg Dubrovnik - szinházi szenvedélyéről. A szövegek nagy része természetesen elveszett, ami ránk maradt, csak töredék, de a kép igy is szines és gazdag. Abban sem kételkedhetünk, hogy ez a horvát színjátszás nemcsak olasz, hanem spanyol elemeket is felszívott és közvetített Kelet-Európa felé. A XVIII. századi Dubrovnikban egy Gaetano Garcia nevű spanyol festő dolgozott: nyilvánvaló, hogy a spanyol dráma sem lehetett ismeretlen a gazdag tengerparti kereskedő-köztársaság literátorai körében! Az 1640 körül keletkezett magyar Tékozló fi

u játék ugy látszik szintén délszláv vonatkozásokat rejteget. Mindenesetre feltűnő, hogy a darab a salvatoriáms ferencesek - 75 -