Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1963/1
Hozzászólások
kezeti eszközt, akár a konfliktus, akár a dialógus, akár a jellemábrázolás terén s amelyek nagyon nehezen hághatok át. Végezetül: anélkül, hogy a formának a jelentőségét egy pillanatra is alá akarnám becsülni, itt most csak a formának és a tartalomnak egyfajta összefüggéséről szerettem volna beszélni. Altalánosságban az talán a helyzet, hogy akinek van valami a kezében, az egyszerűen és kereken teszi le az asztalra, és nem bolond,hogy különböző hókuszpókuszokkal terelje el róla a figyelmet. Aki viszont túlságosam sok hókuszpókuszt csinál - és erre nagyon sok példát tudnánk felhozni valamennyien a világ legfrissebb dráma:- terméséből -, annak meglehet, hogy üres a zaarka. Vagy esetleg a hókuszpókuszok olyanok, mint a zsonglőr esetében, aki nem ad, hanem elvesz, és a végén derül ki, hogy valamelyik nézőnek hiányzik az órája vagy a zsebkendője, mert ő közben ügyesen kilopta a zsebéből. Adott esetben nem a zsebkendőjét vagy óráját, hanem a nézőnek a hitét, az optimizmusát lopják el. A film uj nyelven szóló remekei is együtt vonultak be emlékezetünkbe a mondanivalójukkal, azzal, amit a világnak, az embereinek mondani akartak és ha megnézzük a filmnek és a szinháznak az évi termelési átlagszámait, akkor az a véleményem, hogy ai.árhogy is panaszkodnak sokan, esetleg lelkiismeretfurdalástól űzve, ezen a téren a szinház sem maradt le. De ezek a drámai remekmüvek, amelyekben az utolsó évtizedek igenis bővelkednek, nem egyszerűen a forma forradalmasításának ingeréből fakadtak, hanem a tartalom teremtette meg azt a maja adekvát formáját, amely vagy kitinően megválasztott és alkalmazott régi, vagy valóban kitűnően elgondolt uj eszközökből, vagy pedig ezeknek a kombinációjából állt. Mégis, a rendkívül érdekes és uj formai megoldások lényegének én azt érzem,amit korunk egyik legpuritánabb formaalkotója és ugyanakkor egyik legnagyobb drámairója, Arthur Miller fogalmazott meg, amikor azt mondta: "Az eredeti uj formának egyetlen igazolása az az uj és magasabb rendű tudatosság, - 39 -