Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1963/1

Hozzászólások

csalt művészi, csak gazdasági, csak műszaki stb. vetületéről csupán. A szinház nem autógyár, a színházban nem lehet a specializálódás során olyan szint alá merülni, ahonnan már csak az egyik vagy a másik rész látszik és nem az egész. A portásnak is a maga szintjén az egészet kell ismernie. A művészet az a jel és jelentéstartalom, amely a színjátékban éppen a sajátos társadalmi használati értéket testesiti meg. A használati érték pedig a közgazdásznak éppen egyik legfőbb kategóriája. Megfordítva; művészi is csak az lehet, ami társadalmilag hasznositható, ami funkcióját ellátja, különben sorvad. Hasonló a helyzet a műszaki eszközökkel is, mert hiszen a cél felől, a társadalmi szükséglet kielégítése felől, minden eszkö

z, a gazdaság is, a művészet is. A müködéstan ebben a sajátos használati értékben, az erre irányuló társadalmi szükségletek kielégítésével véli megtalálni azt a pontot, amely körül tárgyát és módszereit meghatározza, illetve kialakitja. Ezen a ponton keresztül érintkezik a szinjátékjelenség és -tudomány többi részével és ágaival, a tudományok és művészetek nagyobb családjával, a szellemi és uz anyagi szükségletek tágabb, sőt teljes körével. Mindezek egységes összefüggő rendszert alkotnak, bármelyiknek változása kihat mindenik elem létére és jövőjére. Ebből a pontból kiindulva térek vissza színigazgatóink itteni felszólalásában, vagy Székely György előadásában állandóan hangzó refrénhez, a közönséghez. A köz ínséghez, amelyet szeretnénk objektive megismerni, és azokhoz a módszerekhez, amelyekkel eddig jellemeztük a közönséget, és amelynek egynémely részéről Székely György bebizonyította, hogy nem megfelelő és javasolt helyettük olyan módszereket, amelyekkel közelebb juthatnánk a megismeréshez, éppen a jövő alakítása érdekében. A közönségről nagyon keveset tudunk. Annyit, amennyi a pénztárból - ahol mai nyilvántartási adatait, okmányait - 135 -