Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1963/1
Hozzászólások
között is különösen, a régen hiányzó közgazdasági, szociológiai, keresletkutatási stb. ismeretek segitségével. En tulajdonképpen mindezen tudományok képviselőit hiányolom. Az uj színháztudomány feltételeinek körét bőviteném a tervszerűség kettős jelentőségének hangsúlyozásával és igénylésével és azzal, hogy a tervszerűség szerkezetet is nyerjen. A tervszerűség egyik jelentősége a szinjáték társadalmi jövőjének meghatározása, tehát annak előrevetítése, hogy a szinház társadalmi funkciója hogyan alakuljon, nyilvánuljon meg a jövőbeni gyakorlati életünk fejlesztésének, tervszerű arányossági, objektiv törvények uralma alatt. A tervszerűség másik jelentősége: magának a tudománynak jövője hogyan alakuljon, hogy a gyakorlatot és saját fejlődésének igényét egyszerre tudja kielégiteni. E kettős jelentőségű tervszerűség szerkezetet azáltal nyer, ha a színháztudomány egész problematikáját az eddiginél is jobban beleépitjük kormányzatunknak, a távlati tudományos tervekről szóló határozata alapján létrejött Országos Távlati Tudományos Kutatási Tervbe. Ebben most is szerepelnek szinjátékkutatási problémák. Ezek körét kellene bizonyos revizió alapján kibővíteni. Szükséges lenne a tudományos kutatások kooperációjának olyan megvalósítása is, hogy a színháztudományi problémák a szükséges társtudományok kutatási terveibe is beépüljenek. 2. A müködéstan és szinházi keresletkutatás Az eddig elhangzott felszólalások majd mindegyike főleg a színházigazgatóké - beszélt a közönségről-, annak igényéről, színvonaláról, látogatóiról és az elmaradókról, egyszóval a keresletről. Ennek a problémának egy részével birkózott Székely György ls előadásában. 9* Theatrum 1963 - 133 -