Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1962

III. Az intézet tevékenységéből - Cenner Mihály: A színházi muzeológia kérdéseiről

emlékek. Az emlékgyüjtemény tudományosan sem meghatározva, sem feldolgozva nincs, azzal az Operában senki nem is foglalkozik, s éppen ezért kívánatos lenne muzeumunkat operai tagozattal bőviteni és az operai gyűjteményt muzeumunk szakfelügyelete alá vonni. A magángyűjtemények között a háború elStt a legjelentő­sebb BedS Rudolf gyűjteménye volt, amely elsősorban metszet, kőrajz, fénykép ós kéz iratos,valamint igen nagyszámú ap' nyom­tatványból állott. A háború után a gyűjtemény legjelentősebb része az Országos Széchényi Könyvtárba került. Igen szép és nagykiterjedésű gyűjteménye volt Hollós Oszkárnak. Ez elsősor­ban Budapest-emlékanyag volt, s ezen belül szerepelt a szin­ház. A gyűjteményt 1953 után részleteiben a különböző budapes­ti muzeumok vásárolták meg; a szinházi vonatkozású bő anyag az Országos Szinháztörténeti Muzeumba került. Jelentős volt Rozs­nyay Kálmán nógrádverőcei gyűjteménye, amelyben elsősorban Prielle Kornéliára vonatkozó szinészeti emlékek találhatók, az irodalmi jellegű anyag mellett. Szinházi vonatkozásban ki­sebb gyűjteménye volt Petrich Gyulának /egyébként számottevő nagy, másfajta gyűjteményében/ és Rexa Dezsőnek. Ezeknek a gyűjteményeknek egy része a háború alatt súlyos károkat szen­vedett, a megmaradt részük pedig többnyire valamely közgyűjte­mény állagába került. Sok szinháztörténeti anyag bukkant fel a különböző szin­házi kiállítások kapcsán is. Az első magyar szinháztörténeti kiállitást Budapesten rendezték, 1890-ben, a magyar színészet fennállásának százados ünnepe alkalmából. Nagyobbszabásu vidé­ki kiállitás volt 1898-ban Debrecenben, a város színészetének 100 éves évfordulója alkalmából. Országos viszonylatban a leg­jelentősebb 1937-ben az Iparművészeti Muzeumban rendezett szinháztörténeti kiállitás volt, amelyen a 100 éves Nemzeti Szinházra vonatkozó emiékeket mutatták be. Erről nyomtatott, képes katalógus is maradt fenn, amely másfél évtizeddel később 266

Next

/
Oldalképek
Tartalom