Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1962
I. Színházelmélet - Kovács Tivadar: Hagyomány és versmondás
Művészetének magas színvonalra emelkeiését nagymértékben segítették el5 az előadómüvészeti rendezők. Nálunk ilyen nincs. Az Irodalmi Színpadon találunk efféle törekvést, de ez nem megfelelő, mert a vers csak a főpróbán kerül rendező elé, s ha neki kifogása van valami ellen, az átdolgozásra az előadásig nincs elég idő. Ne tessék azt válaszolni, hogy tanácsra, figyelmeztetésre csak tehetségtelen vagy kevésbé tehetséges embereknek van szüksége. Hány nagyon tehetséges versmondánk van, akinek modorossága napról napra növekszik? Pedig kár értük, magasabb színvonalú alkotásra képesek. Az ilyen rendezőszerü tanácsadót a magnetofon sem helyettesíti, mert az csak a hangot adja vissza, de nem ellenőrzi a mimikát. Ellenvetésül mondhatná valaki, hogy azt viszont megmutatja a tükör. Valóban, azoknak, akiket nem kap el a költő érzése. Egy lirai vers érzelmi telítettsége átérzésének tetőfokán sok olyan szemránduláson, gesztuson stb. siklik át az alkotó, amelyek lerontják a jól felépített vers hatását. Tehát, véleményem szerint feltétlenül szervezni kellene valamiféle versmondói klubbot,versmondói laboratóriumot, ahol mindenki elmondhatná az otthon kidolgozott verset, ha annak szükségét érezné. Ez nem befolyásolná az illető sajátos stílusát, sőt még alkotó módszerét sem. Nem uniformizálásra törekvés ez, hanem javaslat egy olyan fórum létrehozására, melynek az elvi kérdések tisztázásán tul a helyes gyakorlati módszerek kialakítása is feladata lenne,, Látszólag messze kerültem a hagyomány és a versmondás viszonyának vizsgálatától. Pedig ezek a gondolatok - és nyilvár. sok-sok más is - szükségképpen következnek a mult eredményeinek és hibáinak felismeréséből. Éppen ezért arra hívnám fel a figyelmet, hogy tessék sokat olvasni régi elméletirókat és kritikákat, azaz tessék sokat foglalkozni régi elvi kérdésekkel is, hogy az annak kapcsán felmerülő gondolatok a gyakorlatot a legmagasabb színvonalra emeljék. 129