Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1962

I. Színházelmélet - Kovács Tivadar: Hagyomány és versmondás

Tehát nézzük a mult századi teoretikusokat! És itt ért az első meglepetés! tanulmányokban, könyvekben, tankönyvekben a beszéd tanulásának, fiziológiájának ismertetésén kivül alig található valami. Egressy Gábor ragyogó munkája /A szinészet könyve. Pest. 1866./ az egyedüli, amely alapos tájékoztatást ad szerzőjének véleményéről, korának gyakorlatáról. Tehát nézzük Egressy Gábornak a versmondásról kialakult véleményét! És itt ért a második meglepetés! A következőket olvasom: "Legyen az előadó ülő, vagy álló helyzetben: a tagok nyugodtan maradjanak, nehogy szükségtelen mozdulataikkal a beszéd hatosát zavarják. Az ilynemű előadásnak egész alaki /plastikai/ tevékenysége csupán a hangra vonatkozik. Itt a hang cselekszik mindent: az dalol és regél, az alakit, egyénit, szinez, utánoz és képmásol. Hiszen ez a mi elvünk is! Lehetséges,hogy Egressy és kortársai versmondó

k voltak és nem szavalók

? Az akkori szinházi előadásokról szóló kritikák teátrális mozdulatokról, éneklő hanghordozásról beszélnek, lehetetlen, hogy a verseket egyszerűen adták volna elő! Maga a kor és a megszülető versek is olyanok voltak, hogy sodró lendületü,lelkes pátosszal telitett előadásmódot követeltek. Mégpedig Egressy igy irja tovább: "Ha a költemény zenei elemeit az előadó maga érzi: ugy fogja tudni éreztetni a hallgatóval is. Az előadás hü tartozik lenni a szöveghez alakilag a legutolsó hangig, még ott is, ahol a költő nyelvünk törvényeivel önkényesen bánni szabadságot vett magának. De azt sem fogja szem elől téveszteni, hogy a vers végre is csak eszköz és nem cél. Tehát a költemény alaki szépségeit a hatás összetételébe fogja olvasztani, nem pedig előtérbe tolni, mert igy a forma szoritaná háttérbe a lényeget, s a jogosabb rész szenvedne rövidséget. A rimekat pattogtatni nem szabad. Ha a mondat a vers egyik sorából a másikba megy át: 111