Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1961

I. Hagyomány és haladás - Kovács Tivadar: Versmondás - elemzés /ódry és Somlay/

mány. A tanulmány ugyanis magyarázat és az észhez szól, a verssorokat megelevenítő szó pedig az érzelmekre hat. A verset pedig - még a leiró,tehát részben epikus verset iselsősorban érzelmeinkkel vesszük birtokunkba, tesszük magunkévá vagy utasítjuk el. Ezt az érzelmi folyamatot magyarázzuk később észokokkal. A versek érzelmi tartalmát a szavalómüvész sokkal jobban ki tudja bontani, mint az olvabó. A fentieken kivül van ennek - a szavaló szempontjából nézve - egy szubjektív oka is. A versmondó ugyanis nem verset keres, hanem saját egyéniségét. Olvassa a verseket és keresi bennük saját érzésvilágét. Az a vers ragadja meg, azt fogadja magába, amelyik ezzel az érzésvilággal rokon. S akkor már saját egyéniségének gazdagságával is kiegészíti, saját élményéi, emlékei egy részével is gazdagítja.

1 így több lesz a vers, mint a leirt és olvasott szöveg. Sőt több lesz, mint a költő alkotása. Nem má

s, hanem töb

b! Ugyanazokat az érzelmeket /és ezen keresztül ugyanazokat a gondolatokat/ tolmácsolja, de egy másik gazdag érzésvilág ihletével gazdagítja. Ezért mondhatta Babits Mihály, amikor végighallgatta Ascher Oszkár "Jónás könyve" tolmácsolásának egy részét, hogy "sokkal Jobban értem, mint amikor megírtam". Természetesen a szavalómüvésznek az ilyen hatás eléréséhez nagyon sok mindenre szüksége van. Elsősorban nagy érzelmi gazdagságra, végtelen fantáziára, sok-sok élettapasztalatra, a körülötte zajló élet megfigyelésére, rendkívül fejlett finom Ízlésre, a kellő hangulatok megteremtésének óriási érzékére. De a technikai részben modorosságtól és minden hibától mentes kiejtésre, a magyar nyelv tökéletes ismeretére is feltétlen szüksége van a szavalónak ahhoz, hogy eloszlassa a kétségeket affelől, hogy a versmondás müvészet-e vagy sem.

3™ x V.ö.s Ódry: l.m. 806.p. ^V.ö. Gél Gyula: Szavalásról. M.Színművészeti Lexikon. Bp. 1931. IV. 181.

p. - 59 - i