Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1961

I. Hagyomány és haladás - Mályuszné Császár Edit dr.: Rakodczay Pál és a XIX.századi magyar színjátszás

ott is tud fokozatot, a hol már azt hisszük, hogy csak rikácsolni fog. E nagyszerű hang anyaggal mit tehetne Nagy Imre! ő tisztán szaval de gyógyithatlan modorral. Némely szók első tagját /különösen indulatosabb alkalmakkor/ erősen nyújtja s kiállhatlan rhytmust ad beszédének /pl. szeress helyett szeress, hosszan stb./ És aztán beszédének sincsenek meg azok a finom árnyalatai mint teszem azt Sonnenthalnak, kinek organuma pedig nem mérkőzhetik a Nagy Imréével, /öregkori beszúrás: 17 évvel volt idősebb Nagy Imrénél./ Hja de hát nem elég csak elvenni azt a mit a természet ad; azt még előbb meg kell munkálni! A mi Nagy Imrénél sikerül, az rendesen találomra sikerül .... ő ugy látszik naturalista. Annyit amennyit elsajátitott hogy épen szegletes ne legyen, de mimikát, tágabb körű, változatos taglejtést nála nem lehet észlelni ... Egy pár stereotyp kézmozdulata van, melyet derűre borura alkalmaz mindenütt. Ez a modorosság, mely mióta Nagy Imre szinész: következetesen uralja őt." Pedig, jegyzi meg az ifjú biráló, a mozgás,"ezek a külsőségek", nagyon fontosak, aki nem ügyel rá, hogy minél nagyobb változatossággal tudja előadni a szerepeit, az hamar unalmassá vélik. "Nagy Imre csak éppen ott otthonos a mit rászabtak. Persze ilyenformán nem is kivánhatja a nézőtől, hogy szép alakja - és hangjával egyszer s mindenkorra beérje." /Rakodczay Pál hagyatéka, Quart.Hung. 2373. 3- 113-116./ A szinház első tragikusa, mondja ugyanott, rábízza magát a szerencsére és várja az Inspirációt: vagy lesz hangulata, vagy nem ... Ez azonban az előnyös külsejű színészeknél gyakori eset és bizony a néhány évvel korábban elhunyt ifj.Lendvay játékát is jellemezte. Rakodczay azonban csak gyermekemlékeiből idézhette már vissza Lendvay alakját, és hangjának melegségét, játékának hevét - kissé méltánytalanul - mindig kiemelte Nagy modorosságával szemben. 39 -