Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1961

I. Hagyomány és haladás - Mályuszné Császár Edit dr.: Rakodczay Pál és a XIX.századi magyar színjátszás

gált a színpadon történő események megörökítésére. Ezért becsüljük színháztörténeti szempontból igen nagyra Vörös­marty Mihály és B&jza József munkásságát, ezért értékesebb számunkra Salamon Ferenc kritikusi működése a főként dra­maturgiai szempontokat figyelembe vevő Gyulaiénál és Gre­guss Ágosté a hűvösebb Salamonénál, ezért becsesebb Péter­fy Jenő tevékenysége, mint Beöthy Zsolté, vagy éppen Amb­ras Zoltáné, és E nuszadik század elejére vonatkozólag ezért szerzett halhatatlan színháztörténeti érdemeket Kár­páti Aurél. Rakodczay Pál /1856-1921/ egyike volt azoknak a bí­rálóknak, akik a XIX. század második felének magyar alaki ­tásairól a legplasztikusabb képet adták. Munkássága sokol­dalú, müveiődéstörténati érdemei más téren is számottevő­ek, özekről alább lesz szó. Legnagyobb, legmaradandóbb ér­téket azonban ikkor teremtett, amikor jellemzést adott Prielle Kornélia és Jászai Mari, Újházi Ede vagy Szigeti József művészetéről. Mint mimogi'afust, az is megkülönböz­teti elődeitől és kortársaitól egyaránt, hogy mig azok csak mellékeden említettek meg bizonyos vonásokat egy-egy színészi egyéniség vagy alakítás jellegzetességeiből, Ra­kodczay tudta, milyen hézagpótló munkásságot végez és be­irta iskolásán reudbeaaedett kézirata élére: "Ezen müvem beteendő a Nemzeti i^u zs u m kézirattárában /!/ megőrzés vé­gett, mert forrásműve a magyar színészetnek." Az, aki eltökélt szándékkal e jövendő számára Írja halhatatlannak szánt kritikáit - amire ma^a az élet is rá­kényazeritette, mert a nagy napilapok vajmi ritkán adtak teret azerényke tollának, számos írása pedig egyáltalán nem talált kiadóra -, el lehet készülve arra, hogy az utó­kor kivallatja álláspontjának tárgyilagossága, megítélé­seinek jogosultsága felöl. Kevés helyen kell annyira él­nünk evvel a mérlegeléssel, mint éppen Rakodczay esetében. A» elóuyxálen külsejü, gyenge hangú, világéletében kudar­cot-kudsrcra halmozó színész tárgyilagossága, amikor leg­- 3o -

Next

/
Oldalképek
Tartalom