Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1961

II. Széles látóhatár - Gál Istvánné: "Féltelek, polgár

A második világháborút követő haladó-antifasiszta drámairodalom teljes megvizsgálása természetesen túlméretezett feladat lenne. Vizsgálódásunk tárgyát tehát le kell szűkítenünk - és igy is a teljesség igénye nélkül - az utóbbi évek olyan legsikeresebb alkotásait jelentő drámáira, amelyekben a főszerepet maga a fasizmus játssza, az a főszereplő, amely - mint a későbbiekben látjuk majd - annál nyíltabban, szimbólum jellegét mindinkább elvesztve jelenik meg előttünk a színdarabokban, minél erősebb az újjáéledő fasiszta veszély, hogy 1959-ben, a nyugatnémet náci provokációk és a horogkereszt újraéledésével már husvér alakban figyelmeztessen a színpadról. Az ilymódon leszűkített keret tehát nem ad lehetőséget arra, hogy a nyugati haladó-antifasiszta drámairodalom olyan alkotásait elemezzük,mint például Tennessee Williams "Orfeusz alászáll" cimü drámája /amelyet azért sorolhatunk az utóbbi évek drámatermései közé, mert megirása időpontjában - a húszas évek végén - hatalmas bukás után lekerült a színpadról, és csak 1958-ban mutatták be újra Európa több színpadán/, vagy legújabb szinmüve, "Az ifjúság szép madara". Nem vizsgálhatjuk Jean Anoullh "L'Hurluberlu..."jét sem, kimarad Jean Genet: "Négerek" cimü drámája, William Inge: "A lépcsőn fenn sötét van" cimü szinmüve, Peter Shaffer: "ötujjas gyakorlat"-a,és a többi antifasiszta, és a fajgyűlölet ellen harcoló ismert vagy fiatal nyugati drámaíró alkotása. Ugyanakkor azonban - bár nem tartozik az utóbbi évek drámatermésóhez, és főszereplője nem is a fasizmus -, véleményünk szerint helyes, ha néhány szót szólunk Arthur Miller: Az ügynök halál

a cimü drámájáról, mint olyanról, amely a mai pozitiv tendenciák nyitányaként lép fel, és amelynek eredményei és hibái az általunk vizsgálandó drámáknak mintegy mintáként szolgálnak. Miller csodálatos ábrázoló erővel mutatja meg az amerikai kisember szerencsétlen "evickélését" a nagytőke - 194 -