Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1961

II. Széles látóhatár - Sz.Szántó Judit: Sean O'Casey

Lehetne még«. A dublini trilógia befejezése és az iró Angliába költözése után uj időszak kezdődött O'Casey alkotásában is. A dublini drámák egységes realizmusát a kisérletezósek korszaka váltja fel, amely kísérletezések bonyolultságá­ról, eredményeik változó értékéről már több helyen volt szó. Ebben a korszakban is születtek remekmüvek, köztük a szenvedélyes antiklerikalizmustól fűtött A püspök máglyája és néhány pompás, vaskos humoru vagy szimbólumokkal át­szőtt , Urai egyfelvonásos, mint az Irodalmi Színpadon be­mutatott Hajnali komédi a vagy az Ideje elmenn i cimü, vérbő és költői moralitás, és születtek problematikus, nálunk nehezen érvényesülő, szimbolikus alkotások, mint a Kapukon belü l. a roppant szellemes, de némileg tulbonyolitott Cs á­bító szép kaka s, a helyenként csodálatosan szép, de szim­bólikus általánosításai miatt gyakran vérszegénynek ható Én szép piros rózsái m vagy a Vörösbe fordul a csilla g. Ebből a korszakból különösen két műre szeretném fel­hívni a figyelmet. Az egyik az Ezüst kup a /P928/, amely épp az első alkotása ennek a korszaknak. Az Ezüst kup a a maga nemében egyedülálló dráma. Három felvonása - az I., a III. és a IV. - ragyogó realista irás, a dublini trilógia modorában, csak annál is szorosabb, tömör, kaxcsu szer­kesztésben, ahol még az elmaradhatatlan komikusduó is szer­vesen beleépül a cselekmény fővonalába. A remekmű hőse Harry Heegan, egyszerülelkü, jóképű és életvidám munkás­fiu, a városka hőse, a középcsatár. Éppen a frontról jön haza szabadságra - az I. világháborúban vagyunk - és sza­badsága közben harmadszor és ezzel végérvényesen megnyeri csapatának a bajnokság diját, az Ezüst Kupét. A drukker­had rajongva cipeli be vállán a hőst a serleggel, egy má­sik csoport a kedvesét, a csinos, élnivágyó Jessie-t hozza a vállán. Harry és Jessie együtt isznak a kupából, a dia­dal és szerelmük tiszteletére, és aztán Harry visszaindul - 185 - i

Next

/
Oldalképek
Tartalom