Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

AZ EMBER TRAGÉDIÁJA A SZÍNPADON - 1942. évi nemzeti színházi bemutatójáról

AZ EMBER TRAGÉDIÁJA A SZÍNPADON 281 jegyek" voltak kaphatók.

2 Ez így mindössze 13 előadás, legalábbis a Nemzeti Színház együttesével. Visszaemlékezéseiben Németh Antal azonban 18 előadást említ; talán vidéki előadásokról lehet szó, ezt a kutatásnak még tisztáznia kell. Mindenesetre 1943. január 15-16-17-én a díszlet a Pécsi Nemzeti Színházban volt, ahol Fábri Zoltán mint „m. v." rendező jegyezte az előadásokat; nyilván ekkor került „örök letétként" a városi díszlettár birtokába.

3 A produkció elfeledettségét bizonyítja az is, hogy a bemutató adata A Nemzeti Színház című könyv adattárában egyáltalán nem szerepelt, és ezt a hiányt csak A Nemzeti Színház 150 éve című kiadvány pótolta. Magyar Bálint rövid tanulmánya nem említi, és hiányzik a Fábri-díszletre való utalás István Mária szcenikatörténeti tanulmányából is.

4 Végül frissen keletkezett zavart okoz, hogy Koltai Tamás Az ember tragédiája a színpadon című összeállítása mind a vonatkozó fejezet címében, mind a könyv tartalomjegyzékében a „középváltozatot" tévesen 194l-re datálja, egybemosva a „frankfurti" változat 1941. március 25-i budapesti bemutatójával,^ amelynek díszleteit viszont Helmut Jürgens tervei szerint itthon, a Nemzeti Színház műhelyében készítették el. Hogy Németh ezt az előadást a maga számára és a jövőbeli Tragédia-interpretációk számára is újszerűnek, mintegy kísérleti jellegűnek ítélte, azt a koncepció elé írott néhány mondata is tanúsítja, amelyben a saját múltjától való elszakadás igénye fogalmazódott meg: „Következő feladatomul tehát azt tekintem, hogy egy olyan Tragédia-rendezést dolgozzak ki, amely [...] a lényegtelenebb árnyalatokat mellőzve, a kifejezésben csak a lényeges mozzanatokra szorítkozva mindent közöl a színpad speciális formanyelvén, amit az élő előadás hozzáadhat Madách művének megértéséhez. És hogy saját korábbi képzőművészeti megoldásaim ne befolyásolják tervezőmet ennek az elképzelésnek szcenikai kidolgozásánál, a feladat megoldását új díszlettervezőre bíztam."

6 Akik a Németh-hagyatékban fennmaradt különböző Tragédia-rendezési koncepciókat elolvassák, hajlamosak lehetnek arra, hogy - a személye körüli legendáriumban külön is hangsúlyozott - szcenikai-színpadtechnikai-látványszervező tevékenységet ítéljék elsődlegesnek. Pontosabban fogalmazott István Mária széles körű anyagismeret birtokában, amikor azt állapította meg, hogy „őnála a díszlet az előadás lényeges eleme, mely a maga eszközével közvetíti a rendező vízióját a darabról".

7 Ebből azt kell kiemelni, hogy a díszlet csak „elem", „eszköz", amely közvetít a rendező és a néző között. Németh Tragédia-rendezései mögött mindig fel lehet fedezni visszatérő motívumokat, amelyek befolyásolják, illetve meghatározzák a szcenikai elképzeléseket, a színpadművészeti realizálást. Hadd említsük