Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

A NEMZETI SZÍNHÁZ TÖRTÉNETÉBŐL - Vesztes harc a Nemzeti Színházért - Az 1863-as petíció

A NEMZETI SZÍNHÁZ TÖRTÉNETÉBŐL 177 dos volt, majd bujdosó; Lonkai Antal (36) főhadnagyi rangban Perczel tábornok segédtisztje; Szegedy-Maszák Hugó (32) Dembinszky seregében szolgált; Medve Imre, alias Tatár Péter (45) Kossuth minisztériumának tisztviselőjeként működött; a zeneszerző Mosonyi Mihály (48) nemzetőrként szolgált; Oldal József (41) honvédtiszt volt; Remellay Gusztáv (44) Görgey ezredes-hadbírája, s mint ilyen hat évig Kufsteinben raboskodott; Reményi Ede (35), az Európaszerte ismert hegedűművész Görgey tábori hegedűse volt; Rothfeld Sámuel (33) Szemere Miklós köréhez tartozott és bujdosóvá lett; Rózsaági Antal (34) Branyiszkónál harcolt, s rá is három év bujdosás várt; Szegfi Mór Mihály (38) honvédkapitányként szolgált, majd a bujdosás során Szemere titkáraként működött; Vajda János (36) nemzetőr volt s őt is átsorozták; Vértessi Arnold (35) mint „gyermekhonvéd" vett részt a temesvári csatában. így tehát szinte mindegyiküknek volt jelentős 1848-1849-es szabadságharcos múltja. A fiatalok csoportjai viszont így alakultak: jogász volt Beniczky Emil (25), Csukássy József (22), báró Jósika Kálmán (26), aki egyébként 13 évesen gyermekként vett részt a szabadságharcban, Ilméri Kiss István (27), Kormos Béla (?), Kulcsár József (25), Kuliffay Ede (24), báró Pongrátz Emil (21), Reményi Károly (26), Reményi Ede öccse, Reviczky Szevér (23), Szabados János (24), Szinovácz Gyula (?), Thaly Kálmán (24), Udvardy Cserna Vince (23), Urváry Lajos (23), és Zilahy Károly (24); orvos (vagy orvostanhallgató) volt Almási Balogh Tihamér (25), Bodor Károly (22), Kovács Ödön (22); teológus pedig virághalmi Bényei Gábor (26), ifj. Kun Pál (21), Szász Béla (23) és természetesen Tolnai Lajos (26). Elmondhatjuk tehát, hogy a volt szabadságharcosok mellett felsorakoztak az új magyar értelmiség irodalomkedvelő, hazafias érzésű tagjai. Ez így azonban még mindig a „jelentéktelenek" számunkra nem sokat mondó névsora, ha nem figyelünk föl kulturális eredményeikre. Idősb Ábrányi Kornél zenekritikai, zenei szervező és szerkesztői munkássága (a Zenészeti Lapok alapítója), a Wagner által képviselt új zene propagátorának tevékenysége lényegében jól ismert. Almási Balogh Zoltán az Új Nemzedék című lap egyik alapítója volt (politikai okokból betiltották), s nem kerülhetett színre 1863-ban írott Karaffa című tragédiája sem. Dallos Gyula a pesti egyetem angol tanszékének magántanára volt. Deák Farkasból a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd rendes tagja lett. Dobsa Lajos, aki 1848 februárjában elnöke volt Párizsban a Lamartine-t üdvözlő magyar küldöttségnek, 1850-től drámaíróként működött (1850-ben hat hónapot az Újépület börtönében töltött), és az abszolutizmus korának Szigligeti mellett a legnagyobb