Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

A SZÍNJÁTÉK MAGYARORSZÁGON - A vásári színjátszás kezdetei hazánkban

78 SZÉKELY GYÖRGY: MOZAIKOK kozó adatunk azonban sajnos nincsen.

8 A magyar ősi hitvilág és a néprajz kutatása óhatatlanul összetalálkozott a garabonciás alakjával. Bizonyos adatok arra utalnak, hogy a táltos alakja olvad egybe később a keresztény korszak egyik reális figurájával, az egyetemeket járt vándordiákkal, aki tulajdonképpen állandóan úton volt. Közép-Európában „vagans goliardi" volt a nevük. A táltosalakkal való összemosódásuk azonban nyilván csak nálunk mehetett végbe. Maga a szó a „necromantia", azaz a „fekete mágia" kifejezésből alakult magyarrá. Jellegzetes vonásai, képességei közé tartozott a „viaskodás" közben való átváltozás, alakváltás, a vándordiák „varázskönyve", kéregető házalása — nyilvánvaló módon teátrális tartalmú tevékenységek.

9 A három részre szakadt országban Témánk szempontjából is fontos történelmi fordulat állt be a 16. század első felében, 1526 és 1541 között: az ország három részre szakadása. Ez az a korszak, amely Horváth János szép, tömör megfogalmazásában a Kárpát-medence népei számára „középütt szolgaságban, nyugaton örökös harcban, keleten megalkuvásban" töltött évtizedeket hozott.

1

0 Nem maradhatott érintetlen ebben a nagy változásban a szórakoztatás addig kialakult rendszere sem. A 11-16. század adatai általában alkalmazott szórakoztatókról beszéltek, királyi és főúri udvarok jokulátorairól, akik jó szolgálataikért birtokokat kaptak. Ez a vészterhes fordulat azonban, mint azt Sárosi Bálint egy más, de rokon vonatkozásban megállapította: „A királyi énekmondókat, zenés szórakoztatókat is megfosztotta magas funkciójuktól, nagy részben a nép közé - ott is bizonyára nagy számban létező kisebb rangú kollégáik közé - süllyesztette."

1

1 A ,jokulátor"megnevezés például utoljára 1523-ban, egy brassói okiratban olvasható.

1

2 Ez a nagyjából 1526-1686 közötti bő másfélszáz esztendő a szétszórattatás, a periferikusjelleg megerősödésének ideje. Olyan átmenet, melyben, immár „teátrálisabb" formák megjelenése is tapasztalható. Ennek az átmenetnek jellegzetes alakjai az énekszerzők, az énekmondók Félirodalmi, irodalmi színvonalú teljesítményeik egy része még jokulatoranyagra támaszkodott. így közvetítette 1526-1527 körül Csáti Demeter a „hun mondát". Ebbe a köztes rétegbe tartozik a Szendrői hegedősének ismeretlen szerzője, aki részben saját nyomorúságos sorsát énekelte meg, részben a rajta mulatókra szórt nevetni való átkokat. Nyilván az alacsonyabbrendű énekmondók közé tartozhatott. Viszont Tinódi Lantos Sebestyén műveinek elemzése -