Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)
A SZÍNJÁTÉK MAGYARORSZÁGON - Az átmenet dramaturgiája
A SZÍNJÁTÉK MAGYARORSZÁGON 67 vígjáték is, méghozzá az 1519-ben Bécsben [!] kiadott Gryllus, Bartholomeus Frankfordinus Pannonius vígjátéka, amelynek címszereplőjéül, főhőséül a szerző, egyébként budai iskolamester, éppen egy „parasitus"-t tesz meg. Nyugodtan leszögezhetjük hát, s még csak újat sem mondunk vele - amint ezt Borzsák István idézetekkel is bizonyította 6 -, hogy Bornemisza ismerte a szokványos plautusi élősdi-hagyományt. Meg is őrzött belőle néhány vonást a saját parasitusa számára. Bonyolultabb a helyzet a Szophoklész-adaptációval kapcsolatban. Először is: magától értetődik, hogy csak olyan műveket vehetünk figyelembe, amelyek az 1558-as évhatár előtt születtek. Szophoklész műveit, görög nyelven, először 1502-ben Aldus Manutius jelentette meg. Ettől kezdve a szöveg könnyen terjedhetett, s nyilván eljutott minden fontosabb oktatási központba, az egyetemekre is. Ezt az is bizonyítja, hogy már néhány év múlva Európa-szerte latin nyelvű, illetve népnyelvi fordításaival, átdolgozásaival találkozhatunk. A Bornemisza-kutatás is mindenekelőtt ezek között - s nem annyira a görög eredetiben - kereste Bornemisza közvetlen forrását, munkapéldányát. Már most le kell szögeznünk, hogy eddig még nem találtak ilyet. Az időhatárba eső műveket két kategóriába lehet sorolni. Egyrészt azokat, amelyek a filológiailag hűséges fordításra törekedtek, illetve csak lényegtelen változtatásokat hajtottak végre. A másikba azokat a műveket, amelyek inkább átdolgozások, inkább csak kiindulópontként használták fel Szophoklész tragédiáját, s néha csak ürügynek tekintették - lényegétől azért nem térve el - a saját mondanivalójuk megfogalmazásához. Nézzük az első csoportot. Időrendben a legkorábbi szerző Alessandro Pazzi de Medici (1483-1530 v. 1531), aki 1534-ben először Arisztotelész Poétikáját fordította le latinra (ez Bázelben jelent meg 1537-ben), majd 1525-ben készítette el szintén latin nyelvű Elektra-fordítását Példány ugyan nem maradt ránk, de tudjuk, hogy a szerző a darab kéziratát megküldte Pietro Bembo római kardinálisnak, aki javításokat igényelt, mert a fordítást nem találta elég pontosnak. 7 Ebből az is kitűnik, hogy a kitűzött cél a hitelesség volt. A Bambergben született humanista, Joachim Camerarius (Kammeister; 1500-1574) 1534-ben készítette el Elektra-fordítását, amelyet az összes többi Szophoklész-dráma latin nyelvű fordításával együtt, bő jegyzetekkel 1548-ban jelentetett meg. Ezek a fordítások prózában készültek, de mivel tanulmányi célt szolgáltak, hívek az eredeti szöveghez. Csak példaként, így kezdi beszédét a Paedagogus: „O fili Agamemnonis, qui imperátor quondam ad Troiam fűit, nunc licet coram ea que semper expetuisti, cernas [...]", és így tovább. 8 Az első népnyelvi fordítás Lazare de Baí'f (1496-1547) műve, aki 1530-1533 között Velencében, mint követ teljesített szolgálatot. Fordítása 1537-ben készült
