Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

A SZÍNJÁTÉK MAGYARORSZÁGON - Az átmenet dramaturgiája

A SZÍNJÁTÉK MAGYARORSZÁGON 61 Nézzük már most az eddig nem említett, a szorosabban a „dráma" körébe sorolható műveket. Ide tartoznak mindenekelőtt azok a latin nyelvű művek, amelyek korszakunk legelején állnak. Mivel azonban szerzőjük, Bartholomeus Frankfordinus Pannonius magyar származású volt és ezeket a darabokat minden valószínűség szerint Budán írta - s talán adatta elő -, kár volna lemondanunk róluk. Gryllus (1516 körül) A 287 soros szöveg, amely Plautus Captivijének motívumait használja fel, kilenc egységre bontható. Ebből a bevezető Argumentum és a hozzákapcsolódó Prologus egyetlen egységnek tekinthető. A feldolgozásnak Plautushoz képest új, eredeti vonása, hogy első jelenetében elkallódása előtt, ötéves korában mutatja be a gyermeket, s ily módon bizonyos mértékig „epizálja" a cselekmény előadását. A másodiktól a negyedikig terjedő három egységből a középső „szolisztikus" jelenet: Gryllus monológja. Ugyancsak az ő monológja az ötödik egység, amelynek az a dramaturgiai funkciója, hogy a több éves időmúlást (újabb epikus elem) áthidalja. A hatodiktól a kilencedikig terjedő egységek az elveszettek hazatérését adják elő. A szerző a cselekményt rendkívül leegyszerűsítette; az időmúlás érzékeltetése ellenére sem kísérelte meg a felvonásokra osztást. Mégis az antikvitás halvány visszfényének tekinthetjük, különösen, ha figyelembe vesszük a szerzőnek a Prológusban bizonyított műfaji tájékozottságát, mikor is így szól olvasóihoz (nézőihez?): „Nemo rependit gratiam comoediam, non tragediam acturis?" - azaz: Hát senki sem örül, hogy komédiátjátszunk s nem tragédiát? Inter Vigilantiam et Torporem Dialógus (1516 után) A 120 soros szöveg négy egységre bontható: Vigilantia monológban ébresztgeti Torport; tovább érvel Torpornak; Vigilantis párbeszédet folytat Virtus-szal; ekkor Torpor váratlanul és ajáték által nem indokolva Virtus hívévé szegődik. -A játékinstrukciók kiolvashatók a szövegből. A rendkívül primitív szerkezetű szöveg egyébként megfelelne a „dráma" feltételeinek: név, dialógus és most változó viszony egyaránt felfedezhető benne. Besorolása: ha nem is dráma, de azért „dialógus". Van azonban két nagy egyénisége a 16. századközép magyar irodalmának: Sztárai Mihály és Bornemisza Péter. Mindkettejük esetében bizonyítható, hogy közvetlenül, mintegy első kézből kaphattak ihletést a kor humanista-dramatikus törekvéseitől. A kulcsszó - Padova. Az a Tanner György (Georgius Tanner)