Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)
A SZÍNJÁTÉK MAGYARORSZÁGON - A népi színjátszás történeti kutatása
50 SZÉKELY GYÖRGY: MOZAIKOK ünnepekhez fűződő szertartásos költészettől". És végül a saját csoportosításában első helyen szerepelteti a népi színjátszás feltételei között valóban drámainak mondható anyagot, amelyet így határoz meg: „Több szereplős, mimikusan előadott drámai szövegek. Ide tartoznak a történeti anyagból a népies misztériumjátékok; az újkori játéktípusok közül a betlehemes játékok s néhány ma már ritka misztérium játéktípus, mint a Dúsgazdagolás, Paradicsom-játék, Zsuzsanna-játék; néhány farsangi játéktípus (betyárfarsangolás, lakodalmas és temetéses játékok). Előadásuk meghatározott helyen (pl. templomban, iskolában, fonóban, kocsmában) vagy házról-házra járva történik." 3 Ez a meghatározás vezet át bennünket a második kérdéscsoporthoz. Ugyanis azok a dramatikus játékok, amelyek ebbe a kategóriába soroltattak (népies misztériumjátékok, betlehemes játékok, valamint néhány farsangi játéktípus) tulajdonképpen nem tekinthetők a magyar szokásanyag szerves folytatásának, még ha egyes elemek onnan vétettek is át. Ugyanis mind a két típus (a mimoszanyagra épülő farsangi bohózat és a keresztény mítoszra épülő misztériumjátékok) a középkori európai város terméke, aminthogy a görög dráma is tulajdonképpen a polisz adottságai között alakulhatott ki. Éppen ezért nem tudom, nem kellene-e egy újabb vizsgálat alapján kimondani, hogy a szigorúan vett dramatikus színjáték kialakulásának kritériuma a városi életforma. Azaz: hoszszú időn át egy helyre tömörült népesség, amelynek létszáma nem is annyira fontos, mint inkább a különböző termelési ágak, iparok egyidejű jelenléte és a széles rétegezettségű osztálytársadalom, a feudális társadalmi rendszer teljes keresztmetszete, melynek közepén a kisebb-nagyobb hatalommal rendelkező, fejlődő, felfelé és lefelé egyaránt osztályharcot vívó polgárság áll. Ez az a táptalaj, amelyen - legalább is Európában - a drámai színjáték megszülethetik, megerősödhetik és terjedhet. Ezt a tételt egyébként negatív oldaláról Dömötör Tekla is megállapítja, mondván, hogy a „vallásos jellegű ünnepi szokásoknak a színjátszásba való átfejlődése a népi kultúrában is újra meg újra lejátszódik, anélkül azonban, hogy a falu gazdasági-társadalmi körülményei között eljuthatna a színjátszás, a dráma fejlettebb formájáig" 4. Harmadik pontként viszont olyasvalamire hívjuk fel a figyelmet, amit kizárólag színházi ember oldhat meg. A kötet példatára közöl egy igen szép passiótöredéket, de csak a szövegét. Ez a tény első pillantásra egészen természetesnek tűnik. És mégsem az. Ahhoz ugyanis, hogy ne csak mint irodalmi alkotást, hanem mint színjátékos produkció alapanyagát tekintsük, rekonstruálni kellene az előadásához szükséges „instrukciókat" is. 5 Ezzel ugyan meg-megszakadna a szöveg jelenlegi folyamatossága, de ez a megszakítás ugyanakkor visszaidézné a
