Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)
ZENE ÉS SZÍNJÁTÉK - Példának okáért: a János vitéz
354 SZÉKELY GYÖRGY: MOZAIKOK Gondolom, ezek az idézetek is bizonyítják, hogy a nézők - még a konvenciókon túl is - könnyen elfogadhatták a huszonegy esztendős Fedákot kettős fiúszerepében, a Bob hercegben. Megint Verő: „Jókedvű sihedert hoz elénk s végig annak az alakjában mozog, annak a nyelvén beszél s annak hangján énekli el hol tüzes, hol érzelmes melódiáit." Az Új Idők 1902. november 2-i számában Fedák kacérsága mellett „fiús szilajságát" emelik ki. Hát miért ne fogadta volna el a Király Színház közönsége, szinte látatlanban Fedákot a majdani Kukorica Jancsi/János vitéz zenésszínpadi meséjében? Még a következő években is folyamatosan kapott fiatal fiú-szerepeket. 1905 decemberében ő játszotta a Gül baba ősbemutatójának Gábor diákját. Nem egészen egy év múlva az ifjú Hunyadi Mátyást alakította Rajnai Ferenc és Czobor Károly Rab Mátyási ban. (Senkinek sem jutott eszébe történelemgyalázást emlegetni!) 1907 februárjában Buttykay Ákos operettjének, a Csibészkirálynak a címszerepét játszotta. Kép is maradt fenn róla: tollas kalapot, rongyos kiskabátot, feltűrt nadrágot, csizmát visel. Balkezét, mintegy lopásra készítve, kitárva hátrafeszíti, jobb kezével az állához nyúl, hamiskásan mosolyog. De még mindig kamasz. Sem itt, de a sok képpel dokumentált János vitéz alakjában sem visel bajuszt. Nem akarja (nem akarják rendezői sem) elhitetni, hogy marcona férfi volna. Hiába kéri rajta számon Szegedről Móra Ferenc a „Hadik-huszárt". A színpad bizony sok mindent idézőjelbe tesz, hagyományokat őrizve stilizál. Ami a bemutató fogadtatását illeti: a hazai színházi élet egyik legnagyobb, immár egy évszázadra terjedő sikere indult útjára. A másnapi Budapesti Hírlap szerint „egy lelkében, levegőjében, dalos szava minden lendülésében magyar darab" született. Fedák Sári pedig, mint a Pester Lloyd írta, a „címszerepben elragadó volt. Nem volt operettszubrett, a bohózat »Fedákja«. Ma teljesen és tökéletesen magyar művésznő volt, valóságos kis Blaháné." A Pesti Hírlap úgy látta, hogy „a juhászfiú Jancsit megkapó természetességgel és közvetlenséggel játszotta meg". Medgyaszay Vilmával való jelenetüket az Egyetértés szerint „szeretetre méltó pajkosság" jellemezte, úgy évődtek, „akár két ökölnyi macskakölyök". 3 6 De azt sem szabad elhallgatnunk, hogy a végletesen exhibicionista, hisztérikus hazudozó Fedák Sári hogyan számolt be levelében a premier éjszakáján a szüleinek: „Azt nem lehet leírni, hogy mit művelt a közönség. Az igaz, hogy még én sem voltam soha ilyen jó, de ilyen operett sem volt még a világon. - Mikor gatyába bejöttem, hát majd leszédültek, úgy röhögtek, percekig tapsoltak. Nagyon örülök, hogy szerzőimet egy ilyen magyar darab megírására inspiráltam." 3 7 Ahány szó, annyi torzítás, az egoista fantázia csodaszülötte. A valóságos előzményeket már ismerjük. Ami pedig a „gatyát" illeti, semmi ko-
