Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)
ZENE ÉS SZÍNJÁTÉK - Példának okáért: a János vitéz
352 SZÉKELY GYÖRGY: MOZAIKOK A daljáték megváltoztatott befejezéséről szóló anekdota úgy emlékezik, hogy az eredeti tündérországi záróképet Beöthy változtatta meg egy összpróbán, mert hatástalannak érezte az előadás végső kicsengését. 3 2 Erre azonban nincsen korabeli bizonyíték. Viszont, ha a kutató a zongorakivonat legvégére illesztett dátumot olvassa: „1904. augusztus 20." - mégiscsak elgondolkodik. A 115. oldalon kezdődő 17. számmal jelzett Finálé ugyanis három részből áll. Az első az ,,a) Balett" című tündérkeringő, benne egy „Magántáncz"-cal. A második a ,,b) Tündér avatás" jelölést viseli. Ebben fogadják be körükbe János vitézt („Új királyunk, hős királyunk, itt e trónon van helyed..."), és így tovább, lépegető, négynegyedes ritmusban. Ennek a végén hangzik el „szélesen" fogalmazva az első felvonás furulya-nótájának emlékeztető dallama, amely a tündérek számára veszélyt jelez: „A muzsikája szomorú gyász! / Vigyázz! vigyázz!" - A zongorakivonatban ezt követi a ,,c) Befejező melodráma"-rész. A kor zenés színpadi nyelvén ez a kifejezés zenével aláfestett prózai szöveget, esetleg néma cselekvéssort jelölt. János vitéz dönt („A honvágy fojtogat..."), Iluska pedig, nem engedelmeskedve a tündérek pantomimes marasztalásának, utána indul. A melodrámában lévő instrukció szerint „a ruha lefoszlik róla, és egyszerű parasztruhájában egyedül marad a szín közepén, mely lassan elsötétül". A sötét alatt változik a színpadkép, a „holdas éjt" „teljes fény" váltja fel. Jancsi és Iluska áthaladnak a színen és a kis házba mennek. Megérkezik Bagó is: „Leül a patak partján és fejét búsan a kezébe hajtja." Ha hiszünk a nyomtatott zongorakivonat dátumának, akkor ez a befejezés, vagyis hőseink visszatérése a faluba jó két hónappal a próbák kezdete előtt már ebben a formában létezett. Ez így tehát még nem Beöthy „zseniális találmánya". Mire vonatkozhatik hát a makacs anekdota? Nyilván arra a másik befejezésre, ami a partitúra elkészülte után alakult ki és kinyomtatva megtalálható a Színházi Élet 1922. április 16-22. dátumú, 16. számában. Rikítóan teátrális megoldást örökít meg: „Jobbról az országúton egymást átölelve, szerelemtől ragyogó arccal, boldog mámorban jön haza Jancsi és Iluska. Jancsi kiterjeszti a határ felé két karját, mintha az egész falut magához akarná ölelni, azután a szín közepén hoszszan ölelkeznek, s lassan beballagnak a házba. Bagó. vállán az aranyzacskóval, utánuk vánszorog, lehorgasztott fővel megy a patakig, ott megáll, ledobja a zsákot s mozdulatlanul mered a patakba.- Bagó (ének) (Iluska dala) [!] Volt egy szegény kis árvalány, ...(stb.). (Ének után szomorúan leül a patak partján, a zene elhal.) Függöny le. Vége." Ezek szerint. Beöthynek nem volt elég hatásos a csendes felvonásvég. Önkényesen megtoldotta (reminiszcenciákkal zeneileg is) a finálét: átmentette
