Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)
A SZÍNJÁTÉK MAGYARORSZÁGON 1945 UTÁN - Állami Déryné Színház, 1951-1975
A SZÍNJÁTÉK MAGYARORSZÁGON 1945 UTÁN 297 igazgató, Mátrai József számolt be egy interjúban, amelyet az Izvesztija 1953. június 4-én jelentetett meg. Elmondta az addig szerzett pozitív tapasztalatokat is: „Megalakulásunk első napjától kezdve a párt és a kormányzat különleges gondoskodást tanúsított irányunkban. Nekünk nem kellett, mint a 19. század színészeinek cigánykordékon bolyonganunk az országban, fillér nélkül a zsebünkben, keresve a nézőket csapszékekben vagy hetivásáron. Allamunkjól felszerelt helyiséget, nagyszerű autóbuszokat, megfelelő anyagi ellátást biztosított számunkra - egyszóval mindazt, ami elengedhetetlen a sikeres és eredményes munkához." De rögtön merültek fel nehézségek is és ezek éppen a műsorral kapcsolatban jelentkeztek. Mint Mátray mondta: „már az első napokban olyan nehézségekkel találkoztunk, amelyekre azelőtt gondolni sem mertünk volna. Kitűnt, hogy az a tapasztalat, amelyet az állandó, egyhelyben játszó színházaknál szereztünk, ebben az esetben hasznavehetetlen [...]. A legnagyobb hiba az volt, hogy nem ismertük eléggé a falut és sajátos kérdéseit [...]. Nemegyszer előfordult, hogy olyan eldugott helyen szerepeltünk, ahol a nézők többsége színházi előadást először látott életében. És ez volt az, ami bennünket megzavart. Az volt a benyomásunk, hogy a falusiak még nem értik a komoly, nehezebb műfajú előadásokat. Ezért mindenképpen leegyszerűsítettük műsortervünket, átalakítva aszerint, ahogy mi a nézőink problémáit elképzeltük. Előszeretettel mutattunk be egyfelvonásosokat, gyakran primitív darabocskákat időszerű kérdésekről. Elképzelésünk fő vonala nemcsak abban állott, hogy feltárjuk az előadások magas művészi értékét, hanem hogy azokat »érthetővé« és »elérhetővé« tegyük [...]. Elképzelheti, hogy hova vezetett mindez. Egyszerűsítési eljárásunk ellen maguk a falusi nézők tiltakoztak a legviharosabban [...]. A nézők határozottan követelték a teljes értékű, magas művészi színvonalú előadásokat. Nem maradt más hátra, mint belátni tévedésünket és eleget tenni a kívánságoknak." A színház levonta a tanulságokat és bár 1953-ban még játszott egyfelvonásosokat, 1954-től kezdve már csak „szabályos" művek szerepeltek műsorán. A 2229 előadás 630 ezer nézője ekkor már „valóságos" színházi előadásokat láthatott. A színház szervezete is kialakult, létszáma egyre emelkedett, nem ritkán tizenkét együttes is úton volt. S ha a felszabadulás előtti időkre nézve azt kellett jellemző vonásként megállapítani, hogy a csak valamennyire is színháznak nevezhető produkciók legfeljebb a városokig juthattak el, akkor ennek az 1954-es évnek a kimutatásai már arról tanúskodtak, hogy a 2229 előadás hetven százaléka kisközségekben bonyolódott le. Kialakult a játékterület is: elsősorban azok a megyék, ahol nem működött állandó színház s így nem került