Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

PÁLYAKEZDÉS - Színházelmélet Angliában, 1882-1930. - Összegezés

26 SZÉKELY GYÖRGY: MOZAIKOK lenyűgözően monumentálisnak kell lennie; kell, hogy monumentalitásával is érzékeltesse a dráma mindenkire való érvényességét. Úgy gondolom, a színpadkép megragadó hatása, maradandó volta a legjobb „captatio benevolentiae" az előadott darab számára. A színpadképnek a darabhoz, de önmagához is stílushűnek kell maradnia. Az első felvonás kínosan naturalisztikus díszleteit nem követheti stilizált, vagy éppen szimbolikus színpadkép. Ezt a különben kézenfekvő tételt a gyakorlatban százszor és százszor megtagadják. - Egyre világosabban látom, hogy a színész játéka is a színpadkép stílushűségéhez tartozik. Nincs kirívóbb és viszszataszítóbb látvány, mint hogyha egy művészi fantáziával megalkotott színpadon a színész orvosilag hű, technikailag csodálatos, de művészileg megbocsáthatatlanul naturalisztikus agóniát és halált játszik. Különösen hiányzott ez a fajta stílushűség némely szimbolikus-történeti, illetve egészen modern darab előadásánál, pedig éppen az ilyen finomságok teszik élvezhetővé, vagy a negatív esetben élvezhetetlenné az előadást. Köztudomású, hogy a régi építésű színházaknál a közönséggel való közvetlen kapcsolat fenntartása teljesen a színészre hárult és részben a közönség jóakaratától függött. Természetes, hogy koncentrációt és monumentális hatást is rendkívül nehéz volt ilyen körülmények között elérni. A színpadkép barokk kerete sokszor tette lehetetlenné a játék és a közönség közötti kapcsolat kialakítását. Nem volt híd köztem és a játék között. Ezen a ponton sikerült még eddig aránylag a legkevesebb eredményt elérni. Még a szabadtéri színpad felelne meg legjobban a követelményeknek; de idénye és repertoárja erősen korlátozott, egy kultúrnép szükségletét nem elégíti ki. A különböző térszínpad-megoldások a megvalósítástól még meglehetősen messze vannak; általános elterjedésükre számítani egyelőre alig lehet. Valószínűnek tartom, hogy a színházépület belső elrendezése terén az első lépés az eddigi színpadforma kisebb-nagyobb, de feltétlenül szükséges átalakítása lesz, mégpedig olyanképpen, hogy a nézőtér oldalülései eltűnnek, a színpadkeret semleges, sima lesz, az alsó rivaldafény eltűnik, a színpadon kívül lévő reflektorok elkerülnek a szem elől, a hangkvalitást és -kvantitást pedig elektro-akusztikai berendezéssel javítják majd meg. Úgy gondolom, hogy a rendező akkor cselekszik helyesen, ha egyre jobban kihangsúlyozza és tudatossá teszi a film és színház közti különbségeket. Ha két évtizeddel ezelőtt még azzal próbálkozott a rendező, hogy a film módszereit a színpadon is alkalmazza, a mai színpadterv elkészítésénél elsősorban a filmen művészi teljességükben nem alkalmazható tényezőket kell felhasználnia. Soha sem szabad elfelejtenie, hogy a színháznak az „ember" a központja: nem hi-