Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

AZ EMBER TRAGÉDIÁJA A SZÍNPADON - A Tragédia ősbemutatójának problémái - Adatok és emlékek - Az ember tragédiája

AZ EMBER TRAGÉDIÁJA A SZÍNPADON 263 A Tragédia ősbemutatójának problémái A tizenegyedik kép Színháztörténetünk vissza-visszatérő témája Az ember tragédiája első színpadi megvalósításának, Paulay Ede korszaknyitó vállalkozásának a felidézése. És ahogy újra meg újra egyre közelebbről vizsgáljuk a fennmaradt emlékeket, sokszor csak emléktöredékeket, annál nyomasztóbbá válik a feladat megoldásának nehézsége, bonyolultsága. A színháztörténeti értelemben vett rekonstrukciónak, mintegy „kritikai kiadásnak" ugyanis arra kell vállalkoznia, hogy: 1. állapítsa meg az előadáson ténylegesen elhangzott szöveget (a rendező-, illetve súgópéldány alapján); 2. állapítsa meg, hol és milyen zene hangzott el azon az estén (a partitúra, zongorakivonat, a rendező-, illetve ügyelőpéldány bejegyzései nyomán); 3. milyen volt az adott előadás szcenikai megoldása, látványa (díszlet, jelmez) és technikai folyamata (változások, világítás, stb.); 4. és kísérelje meg a legnehezebb kérdés megválaszolását, hogy tudniillik: milyenek voltak a színészek alakításai? - Erre azért nehéz felelni, mert kizárólag szubjektív forrásokra vagyunk utalva, arra, hogy a jelenlévők közül ki, hogyan, milyennek látta játékukat és azt hogyan tudták - néha egymásnak ellentmondóan - megfogalmazni? Mindez természetesen nem irodalomtörténeti, még csak nem is drámatörténeti megközelítés. Viszont: hogyan lehetne egy-egy rendezői munka „felfogásáról" beszélni, ha - mondjuk - még azt se tudjuk, hogy mi hangzott el azon a bizonyos estén? Az első lépést tette dr. Németh Antal, amikor 1933-ban filológiai pontossággal ismertette könyve -Az ember tragédiája a színpadon - első fejezetében Paulay Ede felkészülését a nagy feladatra, illetve az előadás kritikai fogadtatását: hogy milyennek látták, milyennek ítélték a színház teljesítményét a kor legnevesebb kritikusai: Beöthy Zsolt, Silberstein-Otvös Adolf, Keszler József, illetve Mihály József. Nem foglalkozott viszont Németh Antal az ősbemutató dramaturgiai problémáival, magával a szövegkönyvvel, illetve a rendezőpéldánnyal. Többoldalú vizsgálódásra adott alkalmat a Tragédia bemutatásának 100. évfordulója. A Színháztudományi Szemle 12. számában (1983), a tematikus egységen belül két tanulmány is foglalkozott az első előadással. Kelényi István joggal tette föl