Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)
A NEMZETI SZÍNHÁZ TÖRTÉNETÉBŐL - A Csongor és Tünde német előadásai
A NEMZETI SZÍNHÁZ TÖRTÉNETÉBŐL 257 jének emlékezete szerint jelentős dramaturgiai érv volt a „mesenap" (Hajnaltól éjfélig) egységének meghatározó szerepe. Az új szerkezet bevált, ezért ezt követte a berlini bemutató szövegkönyve is. A fennmaradt példány tanúsága szerint 2 2 időtartamában is jól kiegyensúlyozott előadás jött létre: 1. rész 2. rész 3. rész 55 perc 72 perc 48 perc Az egyes részeket húsz-húsz perces szünetek választották el egymástól. Dönteni kellett a választandó fordítás ügyében is. Mint már említettem, a Mohácsi-féle, 1937-es fordítás nem jöhetett számításba. Németh Antal terveiben először az merült fel, hogy Heinz Ortnerrel készítteti el az új német szöveget. Az osztrák drámaíró bizonyos mértékig a Nemzeti Színház háziszerzőjének számított. 1937 márciusában Beethoven című drámáját mutatta be a színház; a Szent Borbála csodája (eredetileg: Tobias Wunderlich) pedig Keresztury Dezső fordításában 1940 októberében került színpadra. A munka, mint azt Németh októberben a minisztériumnak bejelentette, 1939ben megkezdődött, és a szerződéskötésre meg is kapta az engedélyt. 2 3 A fordítás azonban valószínűleg nem készült el. Még valószínűbb, hogy a Csongor 1940. januári giesseni bemutatója tette fölöslegessé, hiszen Klein-Krautheim fordítását a német sajtó színvonalasnak, sikeresnek minősítette. Ezért a giesseni fordítás berlini bemutatása mellett döntöttek. Klein-Krautheim augusztus 18-i leveléből tudjuk, hogy a teljes szöveget elküldte Némethnek, aki ezt a tényt 1940. augusztus 10-én visszaigazolta. 2 4 A próbafolyamat során ez a szöveg jól használhatónak bizonyult. Egyetlen lényegesebb átfogalmazás vált csak szükségessé: a Jóskút Mirigyráolvasásában éreztetni kellett az eredeti ismétlődő gondolatrímeit. A dramaturgiai szerkezet mozgalmas, mégis egységes színpadképet igényelt. A tervezésre Németh Pekáry Istvánt kérte fel, aki ekkoriban a római Királyi Opera díszlettervezője volt. Személye stílusváltást is jelentett az előző évi vendégjátékban szereplő Jaschik Almos-féle, finoman részletező, táblaképszerű szcenikához képest. - A bonyolult járásokkal tagolt „talajépítmény" a négyméteres [!] magasságot is elérte, és a bejárható részek között is volt kéthárom méter magas útplató. Ezt a gazdag vertikális tagolást erős színfoltok hangsúlyozták, illetve bontották föl, népmesei-neoprimitív megközelítésben. Ehhez igazodtak a szintén Pekáry által tervezett jelmezek, néhány érdekes megoldással: Mirigy baljós jelekkel teleszórt köténye; az Ej övén az állatöv csillagjelei; a hat tündér zöld-sárga-rózsaszín ruhakombinációja. Mindez jól megtervezett és pontosan kivitelezett megvilágításban került színre.
