Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

A NEMZETI SZÍNHÁZ TÖRTÉNETÉBŐL - Paulay Ede életműve

A NEMZETI SZÍNHÁZ TÖRTÉNETÉBŐL 215 drámai forma; ő sürgette Jókainál arany ember dramatizálását, majd segítette színre Herczeg Ferenc első darabjait. Dramaturgiai munkájának nyomán vált színpadszerűbbé, lendületesebbé CsikynekA jó Fülöp című műve, és kapott korszerűbb szerkezetet 1891-ben Dobsa Lajos Vígjáték-tárgy című, már 1861ben is játszott darabja. Határozott dramaturgiai-rendezői szempontok szerint szerkesztette át, néha nagyon határozott húzásokat is alkalmazva az újra műsorra tűzött régebbi magyar műveket, az újabb kor ízléséhez igazodva. Az így szerzett gyakorlatot tudta azután hasznosítani a Csongor és Tünde, illetve Az ember tragédiája színpadi megvalósításának dramaturgiai előkészítése során. Az opera kiválásával a színpadi munka gyarapodott. A jóval több előadás azonban lehetetlenné tette a további megterhelést. Ekkor az üstökösszerű sikerrel berobbant Csiky Gergelyt 1888-ban a színház dramaturgjává nevezték ki, 1891-ben bekövetkezett, váratlanul korai halála után pedig Paulay háromtagú drámabíráló bizottságot hozott létre Bartók Lajos drámaíró, Ambrus Zoltán kritikus és Váradi Antal, színiakadémiai tanár, drámaíró bevonásával. A végső döntést azonban Paulay mindvégig megtartotta magának. Talán ezért mondták azután azt, hogy halálakor sok olvasatlan művet találtak, illetve nem született időben döntés a darabok elfogadásáról, illetve elutasításáról. Paulay műsorpolitikáját rendkívül alaposan elemezte Pukánszkyné Kádár Jolán a Nemzeti Színházról szóló nagy monográfiájában. Emellett Németh Antal a színház százéves évfordulójára készített díszes albumban külön is foglalkozott Paulay klasszikus bemutatóival, amelyek valóban rendkívül széles skálán jelenítették meg a század utolsó harmadában a Nemzeti törzsközönségének az addig szinte ismeretlen remekműveket. Az antik görögöktől Goethéig, sőt egy mű erejéig Grillparzer Medeájáig terjedt ez az ív. Ezen belül Shakespeare hét művével szerepelt (a repertoár ennél természetesen sokkal gazdagabb volt). A külföldi kortárs drámát szinte teljes kizárólagossággal a francia társalgási-társadalmi színmű jelentette számára, mint láttuk, ezek közül sokat ő maga fordított. Bizonyos kivételt csak Ibsennel tett, akinek három, a korabeli hazai ízléssel összeférő művét is bemutatta. De szinte egyáltalán nem volt hajlandó tudomást venni az új osztrák drámáról: Anzengruber társadalomkritikus drámáit még véletlenül sem tűzte műsorára. Az köztudomású, hogy Paulaynak nem volt sikere a magyar irodalommal. Csiky Gergelyt - akinek viszont majdnem minden, még kevésbé sikeresnek ígérkező darabjait is eljátszotta - és a fiatal Herczeg Ferencet kivéve egyetlen olyan drámaírót sem tudott megszólaltatni a Nemzeti színpadán, akinek a művei az utókor számára is jelenthettek volna bármi értéket. Hiába játszatta el Almási Tihamér hat víg-