Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

Mozaiklapocskák

20 SZÉKELY GYÖRGY: MOZAIKOK nész is. Monsieur Maingot szerepét ugyanis bizonyos Mr. Andrew Gellért alakította. Igen: az a Gellért Endre. 1935-ben végezte el a színiakadémiát és néhány szerepben fellépett a Vígszínházban. Valószínűleg édesapja, a „Nyugatos" Gellért Oszkár javaslatára, meg saját érdeklődési körének is engedve, beiratkozott az egyetem művészettörténet szakára. Igaz, csak egy szemesztert végzett el, de így is ismerőssé vált az egyetemi berkekben. Ezért hívhatta meg „vendégszerepelni" dr. Róna Éva tanársegéd, előadásunk rendezője. És ha már idegen nyelvű színészkedésről esett szó, ide tartozik egy német produkció is. Ugyanez idő tájt a nyarakat Ausztriában töltöttem egy református ifjúsági üdülőben, Türnitzben. Ott is az jutott a vezetők eszébe, hogy vigyünk színre egy darabot. Johann Nestroy Die schlimmen Buben in der Schule című vígjátékára esett a választás, amelyben rám egy esernyővel járkáló tanár szerepe jutott. Színház, színház, színház, színház... Népbal lada-est Mint összeállító és felelős kiadó is jegyeztem azt a kis nyomtatványt, amelynek Népballada-est volt a címe, és egy műsoros est anyagát tartalmazta „rendezői instrukciókkal". A Soli Deo Gloria református diákegylet időnként számot adott arról a kulturális tevékenységről, amelyet központjában Balla Péter népdalkutató irányításával végzett. Előadásokat tartottunk a Zeneakadémia kistermében. Ezeknek a tanulságát foglalta össze ez a nyomtatott javaslat. Rövid bevezetője leszögezte, hogy „szégyenszemre" nem ismerjük népünk igazi kincseit (ne felejtsük: a „népi mozgalom" kibontakozásának éveit éltük) és az ilyen műsorok segítenek a régi értékek újraélesztésében. Volt a műsorban szóló versmondás és prózamondó kar párbeszédén alapuló szám (Bíró Máté balladája; Júlia szép leány; A fogoly katona). Ez utóbbihoz „rendezői utasítás" is tartozott. Gondolom, itt fogalmaztam meg először azokat az esztétikai elveket, amelyek később, aktív színházi munkámban is vezéreltek. Ilyen volt a különbségtétel a színdarab és a „nem-színdarab" megjelenítése között. Az a kívánság, hogy „ha mégis díszíteni akarunk, színeink a fekete, fehér, vagy a piros változatai legyenek. A piros-fehér-zöld alkalmazása már eleve ízléstelenné teszi a termet. [...] Csak a borzalmasan elcsépelt, álmagyar »magyar-ruhát« ne húzzuk fel ezen az estén. A balladák világába nem való a gyöngyös párta és piros-fehérzöld szegélyű ízléstelen tüllcafat. Szakítani kell végre ezekkel a romlott ízlésű, keresett, hamis külsőségekkel." 1940-1941-ben járunk, a hazai nacionalizmus