Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

Mozaiklapocskák

Mozaiklapocskák Pierrot A színhely: Budapest, Bakáts tér. A valószínű időpont: 1926. Az elemi iskola farsangi ünnepet rendezett. Ködös emlékeim szerint fehér Pierrot-öltözetet készített számomra édesanyám. Anyaga fehér bélés-selyem, rajta (ki tudja, miből készült) nagy fekete pomponok. Fejemen valószínűleg rajzpapírból tekert hegyesvégű süveg, végén szintén pomponnal. A gyerekek valamiféle táncot lejtettek. A „jelmez" emlékezetes maradt. Talán itt tudatosodott először, hogy egyszerre kétféle lehetek: én, az iskolás gyerek, és én, a derűs bohócruhás Pierrot. Mondanom sem kell, ez így utólagos fogalmazás. Biztos, hogy akkor eszembe se jutott/juthatott. Körmenet Még mindig a Bakáts tér. Tavaszi ünnepnap. A tér tele van érdeklődővel. Szüleimmel együtt én is ott állok a tömegben. A katolikus templomtól elindul a díszes körmenet. Elérkeznek hozzánk is. A nyilván gyönyörűen öltözött vezetőt látva elkiáltom magam: „Színész bácsi!" Szüleim sürgősen elvisznek a hívők köréből. Fogalmam sincs róla, hogyan juthatott eszembe a váratlan felismerés-azonosítás. Aligha lehettek valóságos színházi emlékeim. De, hogy a szentséges miseruhát ,jelmeznek" néztem, viselőjét pedig elfogulatlan őszinteséggel „színésznek" minősítettem, az a családi legendárium szerint teljesen egyértelmű volt. A mutatványosok Egészen kis koromtól kezdve rendszeresen jártunk mindkét Ligetbe. A Városligetben a Hincz-család bódéja előtt álldogáltunk, a ritkábban látogatott Népligetben a Glasenapp- és a Kemény-dinasztia játékain izgultunk, boldogan fogadva báb-hőseink csatáit. Ez már persze „színház" volt ajavából. Konfliktusokban gazdag szituációk. Nem az újdonságukkal hatottak, sőt. Inkább a „hős" győzelmét kívántuk újra meg újra átélni. Gyermeki gondolkodással nyilván abban a hitben, hogy „a jó mindig győz a gonosz felett".