Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

A SZÍNJÁTÉK MAGYARORSZÁGON - Ady és a színház művészete

138 SZÉKELY GYÖRGY: MOZAIKOK mertté az irodalomnak és a költői drámának a mindennapok egyre üzletiesebbé váló színházától való elszakadása, a színház üzemmé torzulása, a művészek elembertelenítő kizsákmányolása, felmagasztalása és megvetése. A korszak magyar színházi élete mindebből alig-alig vett át valamit is. A Nemzeti Színház, amely Paulay Ede életében még irányt mutatott a hazai fejlődésnek, a megkövesedett konzervativizmus fellegvára lett. A Vígszínház egyetlen rövid évtized alatt - még új játékstílusával is - egy maradi polgárság szórakozási vágyának rendelődött alá. A magyar vidék pedig, ahol a szinte napról napra élő „színidirektorok" magánvállalkozásai látták el a színházkultúrát, legfeljebb színvonalas utánjátszás színtere lehetett. De még az is kivétel volt. Ilyen környezet vette körül Ady Endrét, amikor, diákéveitől kezdve, egyre rendszeresebb kapcsolatokat épített ki a magyar színházi világgal. Találkozások és kapcsolatok Egy-egy olyan sajátos kapcsolatrendszer, amely valakit felnőtt korában egy művészeti ághoz köt, csak lassan, fokozatosan alakul ki. Eleinte talán nem is mutatkozik valamifajta különállásban. Sok családban van és volt színésznőrokon; aligha jelentett valamit is a gyermek Adynak, hogy édesanyjának a nővére, Pásztor Ida, színésznő volt Kassán. Valószínűleg csak annyiban lehetett „fatális" nagynéni, hogy ő adta az első verseskötetet ajándékba kis unokaöccsének. Abban a „pokol-játékban", amelyet a katolikus kisiskolások játszottak, ruhákkal aggatva be az ablakokat, úgy, hogy „Vak, bolond, sötét lett az iskolaszoba", mások is részt vettek. A német tanár, Kerekes Ernő, talán másoknak is adott fordítási gyakorlatot Zilahon. Hogy Adynak Goethe Tassoj a jutott, melyet saját vallomása szerint majdnem teljesen lefordított magyarra, véletlen is lehetett szerencsés véletlen, mert ebben az iskolai feladatban vers és dráma találkozott, a kettő együtt lehetett hatással. Ugyanúgy, mint azok a „felhős görög tragédiák", amelyekre a Vén diák üdvözlete - már Párizsból - emlékezett. Nyilvánvaló az is, hogy még Zilahon a már jó verselő hírében álló kamaszdiák lelkesen csapódott hozzá az odalátogató vándorszíntársulatokhoz. Hiszen tudjuk, hogy 1895. október elejétől három hónapon át Homokay László, 1896. április közepétől pedig özvegy Veszprémy Jenőné - nem valami híres - együttese játszott a városkában. Ezt három év múltán egy versikében maga Ady is igazolta: „Hogy Zilah rajong Tháliáért / És szellemkosztra éhezett.../ Homokay is ott telelt volt... / (Óh, édes, szép emlékezet!)...". Ezekhez a társulatokhoz már