Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

BALOGH GÉZA: Egy színháztudós életútja

EGY SZÍNHÁZTUDÓS ÉLETÚTJA 11 hivatallá süllyesztette az általa vezetett intézményt, vagy hogy a Hont távozása utáni hét szűk esztendő a mélypontot jelentette az intézet életében. Székely György ugyanis szelíd ember. Nem traktálja környezetét az őt ért sérelmekkel. Talán azt is tudta, hogy valójában nem őt érte sérelem, hanem a Színházi Intézetet. Az ő irányításával nemcsak az addigi eredményeket lehetett volna megőrizni, de korszerű szemléletével egy megújuló tudományos műhely alapjait teremthette volna meg. [...] Korábban sem kilincselt pozícióért. Ahogy kézenfekvő volt, hogy az adott helyzetben ő nyerte el annak idején a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói pályázatát, úgy volt természetes Gáspár Margit számára, hogy az ő segítségével jobban meg tudja valósítani terveit a Fővárosi Operettszínházban. Szüksége volt rá, ahogy Hontnak is kapóra jött egy nála józanabb és megfontoltabb munkatárs az intézetben. Székely György szerencsés ember. Egy korszak két jelentős egyénisége, egy keserves sorsú színházi újító és egy fanatikus fantaszta látta benne az utódját. Pedig Németh Antalban, Hont Ferencben és Székely Györgyben jószerével egyetlen közös vonás található: mindhárman a színházelmélet és a színházcsinálás libikókáján egyensúlyoztak egész életükben. Székelynek egyikük mellett se kellett sokáig inaskodnia, hamar kialakította saját művészi és tudósi személyiségét. Es hosszú, szép és gazdag pályáján sokat meg tudott őrizni abból a huszonhárom éves fiatalemberből, aki hatvanhét évvel ezelőtt így írt Peer Gyntről meg egy kicsit majdani önmagáról: „Peer az emberi élet szimbóluma, a sokoldalú és kaotikus emberi életé. Örök hatásának is ez a sokoldalúság a titka. Mert bennünk is él mindaz, ami Peerben él: józan nappal és buja éjszaka; a természet és a pénz szeretete; a hazugság öröme és a lelkiismeret félelme; hősiesség és megfutamodás; remény és kétségbeesés; a szabadság akarata és a megváltás utáni vágy; szerelem és hűtlenség; áldozat és önzés; a hit és az istentelenség. Minden pillanatban mások vagyunk: űznek a gondolataink és fékez a gyávaságunk; pillanatok alatt döntünk sorsok felett, és órákon át tudunk tépelődni egyetlen gondolaton; egyszerre vagyunk fösvények és tékozlók, kispolgárok és költők. A mi életünkben is ezerszer összefolyik valóság és mese, s amikor Peer a színpad csodálatos fényeiben, színeiben megjelenik, minden mozdulata vonz és taszít, lelkesedünk érte és megutáljuk, vele szenvedünk és nyugszunk meg; a magunkénak ismerjük el, nem engedjük, hogy meghaljon. A közönségben él - örökké él." Megjelent Székely György kilencvenedik születésnapja alkalmából. Criticai Lapok, 2008. október