Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)
A SZÍNJÁTÉK MAGYARORSZÁGON - Doktor Faustus és Kasperl - így kerek a világ! (?)
A SZÍNJÁTÉK MAGYARORSZÁGON 105 őrök elalszanak - Mefistafel elragadja és a pokolra viszi Faustot. - A két őr feldühödve, hogy nem kapták meg a bérüket, alaposan elvernek egy odakeveredett németet [!]". 1 8 * * * A század krónikájához tartozik, hogy német eredetű bábos dinasztiák Magyarországra is eljutottak és jórészt németnyelvű területeken, városrészekben játszottak. Ezek közül kettőnél maradt fönn Faust-bábjáték. Hinczék marionettel játszottak Pesten a Városligetben. Glasenappék kesztyűsbábbal a Népligetben. Ez utóbbiak játékszövegének kéziratos változata azt igazolja, hogy a mese teljesen a fonákjára fordult: Faust doktort (aki itt valóban orvos) úgy menti meg az Ördögtől (itt „Vén pisztó"-nak nevezve) szolgája, Vitéz László, hogy - Punch módjára - agyonveri a gaz ellenfelet, gazdáját pedig egyszerűen kihozza a pokolból. - Mintha csak a vásári komédiának is megszületett volna a maga szatírjátéka. 1 9 Doktor Faustus és Kasperl Az a kettősség, ami a Faust-téma színpadi feldolgozásait már Marlowe-tól, sőt a népkönyvtől fogva jellemezte, mint láttuk, mindvégig megmaradt. Egyébként az irodalom és a színpad mindig is ismerte és hasznosította a „kontrasztdramaturgiát". Azt is megfigyelhettük, hogy a vándorkomédiások és bábosok kezén hogyan változott meg a játék belső egyensúlya: hogyan került bele egy „vidám személy", amely azután egyre inkább előtérbe jutott, végül átvette a hatalmat, s nem hagyott meg a játék névadójának mást, mint egy halvány „keret-funkciót". Ennek során az eredeti eszmei-világnézeti gondolat is elhalványult, illetve olyan primitív közhellyé egyszerűsödött, amelynek értelmében „aki az ördöggel szövetkezik, pórul jár". Ez a vulgarizáló folyamat különösen akkor feltűnő, ha a Faust-téma másik, mondjuk így, „irodalmi" útját veszszük figyelembe. Körülbelül ugyanabban az időben, tehát a 18. század utolsó harmadában, amikor a „népszínjáték" belső egyensúlyának átbillenése viszszafordíthatatlanná vált, akkor emelkedett a téma a német irodalom számára ismét a végső létkérdések lehetséges metaforájává. 1760-ból maradt fenn egy Lessing-töredék, amelyben szerzője „ohne alle Teufelei", tehát „mindenféle ördögösködés" nélkül kezdte feldolgozni a témát. 1776 és 1778 között Maler Müller két változattal is próbálkozott: először „Faust életszituációiról" írt dara-
