Székely György: Mozaikok (Színháztudományi szemle 39. OSZM, Budapest, 2009)

BALOGH GÉZA: Egy színháztudós életútja

EGY SZÍNHÁZTUDÓS ÉLETÚTJA 9 színházaknál tevékenykedik, Kecskeméten, Szolnokon rendez, majd 1952-ben Gáspár Margit meghívja a Fővárosi Operettszínház főrendezőjének. Szovjet mintára a páros rendezés divatját követi a fénykorát élő Operettszínház is; az új főrendező bemutatkozó rendezése a Luxemburg grójja Mikó Andrással. Színpadra állítja Vincze Ottó Boci-boci tarka, Kemény Egon Valahol délen, Fényes Szabolcs Két szerelem című operettjét, valamint egy Puskin elbeszéléséből készült szovjet daljátékot, az Álruhás kisasszonyt (az utóbbi kettőt a pályakezdő Szinetár Miklós társaságában). És közben a műfaj legjobbjaitól ellesi a geg anatómiájának könyörtelen törvényszerűségeit. 1957-ben, Gáspár Margit távozásakor ő is elhagyja a múzsák neveletlen gyermekének hajlékát. A Színház- és Filmművészeti Szövetség könyvtárában kap alkalmazást, amely hamarosan a Krisztina körútra költöző Színház- és Filmtudományi Intézet tulajdonába kerül. A könyvtárral együtt a könyvtárost is átveszik. Előbb főmunkatárs, majd 1961-től igazgatóhelyettes. De ami az életmű szempontjából ennél fontosabb: ekkor kötelezi el magát végérvényesen a színháztudomány mellett. A dióhéjban felvázolt pályakép nem sejtetheti, hogy a különféle kanyarok, kényszerhelyzetek és fordulók mögött szüntelenül egybeolvad mindaz, ami Székely György szerteágazó érdeklődését és működését jellemzi. A színházelmélet iránti vonzalma még a Pázmány Péter Tudományegyetemen kezdődik, ahol anglisztikát és germanisztikát tanul. Disszertációját Színházelmélet Angliában 1882-1930 címmel írja. A tizenhét évvel későbbi elszakadás a gyakorlati színházi élettől sem megy egyik pillanatról a másikra: a Színháztudományi Intézetben 1958 januárjában - Hont Ferenc rendíthetetlen színházcsináló ambícióinak köszönhetően - nagysikerű Brecht-estet rendez. De még 1960-ban és 1961-ben is enged a csábításnak, amikor előbb a Fővárosi Operettszínházban, majd Kaposvárott megrendezi Sárközy István Szelistyei asszonyok című daljátékát. (A Mikszáth elbeszéléséből készült darab ősbemutatója 1951-ben volt Apáthi Imre rendezésében, de a felújításra - Apáthi korai halála miatt - Székelyt kérik fel.) Természetesen értelmetlen volna a kétfajta tevékenység egybevetése. Egy színházi rendező nem mindig csak a szívéhez közel álló darabokat rendezi, még akkor sem, ha ő maga az igazgató. Természetesen a tudós is - kivéve az elefántcsonttoronyban gubbasztó szobatudósokat - alkalmazkodik a kor kívánalmaihoz, mégis szabadabban választhat magának kutatási területet. Ez Székelynél három témakörre oszlik: a színjátéktípusok törvényszerűségeinek vizsgálatára, valamint az angol és a magyar színház történetének bizonyos korszakaira. Ennek a három területnek a folyamatos jelenléte életművében még-