Gajdó Tamás: Digitális színháztörténet (Színháztudományi szemle 38. OSZM, Budapest, 2009)

Szabó Attila: Intercsehov.com

DIGITÁLIS SZÍNLIÁZTÖRTÉNET 87 Csöndes sóhajok. Csehov: Ványa bácsi. Katona József Színház, 1952. április 9. Rendezte: Cellért Endre. Szonya: Mészáros Ági, Ványa bácsi: Makláry Zoltán, Jelena: Lukács Margit. Várkonyi László felvételei Vojnyickij (a székre teszi a csokrot; izgatottan megtörli zsebkendőjével az arcát meg a nyakát a gallérja mögött) Nem baj... Igen... Nem baj... Asztrov (duzzog) Ma igen jó az idő, igen tisztelt Ivan Petrovics. Reggel még borús volt, esőre hajlott, de most süt a nap. Őszintén szólva, nagyon szép őszünk van... az őszi vetés is megjárja. (Tekerccsé csavarja a térképet) Csak az a baj, hogy rövidebbek a napok... (El) így tehát a megírt szöveg rögzítettsége ellenére a kimondás mikéntje rendkívül változatos megvalósulásokhoz, nagyon különféle szociális terek és viszonyrendszerek megszületéséhez vezethet. A gesztusok, a proxemika, a mimika, az artikuláció jelei finomak ugyan, de nagyon érzékenyek, kis változás esetén is rendkívül nagy értelmezésbeli eltérésekhez vezetnek. Ezek fogalmazzák meg ugyanis, hogy milyen viszonyban vannak a karakterek a megszólalásaikkal, mennyire távolítják el vagy engedik közel magukhoz szavaikat, milyen mértékben ironikus vagy önreflexív egy adott megszólalás. Persze ellenvetésként felhozható, hogy ez nemcsak a társalgásra épülő drámaszövegek esetében van így, hanem minden dramatikus szövegre jellemző, de az viszont könnyen belátható, hogy egy filozófiai vitadráma vagy egy helyzetkomikumra épülő bohózat nem ad ilyen mértékű szabadságot a párbeszédek minőségének átértelmezésére és ennyire változatos párbeszédterek és atmoszférák létrehozására. Példaként említhetjük itt Louis Malle/André Gregory színházi filmjét, ahol a civil ruhás szereplők megszólalásaikat szinte leválasztják énjükről, és mintegy árnyékként testük elé helyezik, egyfajta rezignált távolságtartással,