Gajdó Tamás: Digitális színháztörténet (Színháztudományi szemle 38. OSZM, Budapest, 2009)
Czékmány Anna: Múltjában él a nemzet(i)
74 CZÉKMÁNY ANNA: MÚLTJÁBAN ÉL A NEMZET(I) meghonosítása. Ezen alapvető kritériumok elgondolkodtató, hogy ismerősen csengenek a kortárs - Nemzeti Színházzal foglalkozó - diskurzusokból is. A fentebb jelzett anomáliákat döbbenetes erejű gesztusban sűríti össze a Nemzeti Színház mindenkori épületének létrehozás/kiválasztás-története, mely egyfajta időről időre szinte traumatikusan visszatérő motívumként vonul végig az azóta eltelt bő másfél századon. Az 1837-ben megnyitott Pesti Magyar Színházat az akkori városhatáron kívül építették (meglehetősen kétes hírű környéken, ivók és nem létező utak szomszédságában) és ideiglenes hajléknak szánták a nemzet színháza számára, szebb helyen reprezentatívabb épületet álmodtak az intézménynek. Az ideiglenes épület közel hetven év elteltével tűzveszélyessé vált és lebontásra ítéltetett. A Nemzeti Színház társulata átköltözött az alig néhány száz méterre az 1875-ben felépült Népszínházba, ismét ideiglenesen. A második, a név hordozta fogalmi körrel leginkább azonosított ideiglenes Nemzeti Színházat 1964-ben a metróépítés statikai igényeire hivatkozva bezárták, majd felrobbantották. Múlt Ez utóbbi dátum átvezet minket a létező szocializmus rendszerébe, melyben a nemzet, nemzetiség fogalmak, így szükségszerűen a Nemzeti Színházé is - a robbantás gesztusából következtethető módon - alapvetően újraértelmeződtek. Ahhoz, hogy e viszonyulás, ha mégoly vázlatosan is, de körvonalazhatóvá váljon szükségszerű jelezni az e szempontból talán legmeghatározóbb alapvető sajátosságát a Kádár-rendszernek. Az 1950-es évek második felében formálódó rendszer a jelen speciális felfogása alapján ragadható meg leginkább. Ajelen akkori fogalma egyszerre hordozta a múlt felszámolását, a jövő jelenné mállasztását, és volt emblematikus centruma a mindennapi életet alapvetően meghatározó világszemléletnek és életvitelnek. A Kádár-rendszer egyik sajátossága tehát a jelenbe zártság kiépítése volt. „Az állandó jelen világa volt ez; nem volt ideje semminek" - írja György Péter Kádár köpönyege című tanulmánygyűjteményében. 5 A folyamatos jelen konstrukciójának megalkotása elemi érdeke volt a hatalomnak, hiszen minden olyan kérdés, amely a rendszer múltjára, vagyis legitimitációjára vonatkozott veszélyeztette annak fenntarthatóságát, fennmaradását. így létrejött egy olyan politikai, társadalmi, kulturális struktúra, mely „otthonossá" tette a