Gajdó Tamás: Digitális színháztörténet (Színháztudományi szemle 38. OSZM, Budapest, 2009)

Korossy Zsuzsa: „Rólunk nemigen szól a mese"

42 KOROSSY ZSUZSA: „RÓLUNK NEMIGEN SZÓL A MESE" idézi, hogy fellépését nem találták elég bátornak, előadásában „nem hatolt a problémák gyökeréig, nem vetette fel az elkövetkező feladatokat a maguk teljességében".

1

4 Teljesen átsiklott például azon a részleten, hogy a KV határozata kimondta Révai ideológiai területen meglévő monopol helyzetét, s a kollektív vezetés hiányának helytelenségét. Darvas azzal, hogy hallgatott Révairól, megkerülte az alapvető hibák feltárását, ignorálta a volt miniszter személyes felelősségét. Csak a két hónappal később, novemberben megrendezett aktívaértekezleten esett szó arról, hogy Révai személyén keresztül az „egykéz rendszerének" érvényesülésével a kultúrairányításban „nagyfokú arisztokratizmus, kirakatpolitika, a tömegektől való súlyos elszakadottság [sic!] jelentkezett. A monopol helyzetből fakadt, hogy azok a területek, amelyek kiestek Révai elvtárs érdeklődési köréből, lényegében meghaltak."

1

5 Ennek volt a következménye, hogy jelentős szakembereket nem tekintettek egyenrangú partnernek, nem vonták be őket a kultúrpolitikai irányításba. A népművelési miniszter személye mellett fel sem merült tényleges véleményezési jogkörrel bíró kultúrpolitikai tanácsadó testület szervezése. Az egyszemélyi vezetésnek a következménye az is, hogy a Révai körül kialakult kultuszt tápláló közvetlen munkatársak, vezető beosztásúak közül néhányan „fiók-Révaiként" kezdtek viselkedni. A novemberi ülésen az elmúlt majdnem öt hónapot gyengének, tervszerűtlennek, befelé fordulónak, bizonytalannak ítélték: A „király - nem egészen ugyan, - de sok helyütt meztelen, vagyis nem hangzott el, hogy a sok felszíni fogyatékosság mellett mélyreható, elvi hibák is voltak".

1

6 A kultúrpolitikai irányítás változtatásának alaplépéseként hangsúlyozták a településeken és az üzemekben történő teljes helyzetfelmérés, valamint a helyes gazdasági konstrukció megalkotásának szükségességét. Ki kell dolgozni az egységes kultúrpolitikai elveket, a tömegszórakoztatás átfogó gazdasági-szervezési kérdéseit, azok végrehajtását, szoros kapcsolatot kell teremteni a tanácsokkal, be kell vonni az értelmiségieket a népművelési munkába, a könyvtár- és olvasómozgalmat tovább kellett fejleszteni. Továbbá olyan elveket is rögzítettek, melyek hosszú évek óta csak vágyként élhettek a magyar társadalom tagjainak szívében: biztosítani a nemzeti jelleget, összekapcsolni a régi hagyományokat az új irányzatokkal. Kulturális kereteket biztosítottak, eleven kulturális életet azonban nem: a lakosság jó magyar dráma helyett műsorpolitikai téziseket kapott. A népművelésért felelős Szakszervezetek Országos Tanácsát és a Demokratikus Ifjúsági Szövetséget tényleges szakmai irányítás nélkül hagyták, majd bírálták. A SZOT-nak a munkások kulturális ellátottságáról, a DISZ-nek az ifjúság kul-