Gajdó Tamás: Digitális színháztörténet (Színháztudományi szemle 38. OSZM, Budapest, 2009)

Szabó István: A színházak műsora az 1950-es években

DIGITÁLIS SZÍNHÁZTÖRTÉNET 27 azonosságát kárhoztatta. „Minden vidéki színház műsorterve hasonlít a másikra - írta -, és ha változtatni akarunk, ezerfajta »jótanács« akadályoz meg bennünket". Különösen az új magyar dráma születését gátolja a biztonsági kultúrpolitika, hiszen elvárás, hogy „csak olyan darabokat vigyünk színpadra, melyekből nem származik semmi baj az engedélyező tisztviselőre". Hosszan idézhetnénk még a viszonylag rövid levél magvas gondolatait. Both Béla rövid, alapállásában megértő, de a legfontosabb kérdésekben elutasító válasza csak a folyóirat januári számában jelent meg. Ebben nagy terjedelemben foglalkozott például a színházi kritika állapotával, melyet különben Ádám Ottó nem is igen érintett, s ezzel a figyelemelterelésnek gyakran használt eszközével élt. Both Béla hivatalánál fogva megértőbb volt a problémákat illetően, jóhiszeműen még azt is feltételezte, hogy az „engedélyező tisztviselők" nem magukat, hanem a közönséget féltik. Az Í955-Í956-0S évad, viták és remények Az évad során tovább folytatódtak a politikai enyhülés következtében megindult folyamatok. A kialakult állapotokra jellemző az évadban induló két kisvárosi színház műsora. A vidéken általános gyakorlathoz hasonlóan Egerben tizenöt, Kaposváron tizenkét bemutatót tartottak. A bemutatott darabok nyolcvan százaléka műfaji besorolás szerint zenés, elsősorban operett vagy vígjáték. Új műfajként egyre népszerűbb lett a zenés vígjáték. Ez az arány 1950-1951-ben még elképzelhetetlen lett volna. Az ideológiai-politikai okokból fontos szovjet művek háttérbe szorultak ekkortájt, ami maradt az is inkább a szórakoztató kategóriába illett. Klasszikus világirodalmi értékek éppúgy, mint nyugati darabok csak mutatóba jelentek meg a műsorban. Az új magyar darabok jelenléte e két színháznál éppúgy, mint az országos kínálatot tekintve a remélt mennyiség és az elvárt minőségi szint alatt maradt. Két darab aratott viszonylag nagy sikert: Karinthy Ferenc Ezer év és Sarkadi Imre Szeptember című színműve. Illyés Gyula Dózsa György című új drámája a Nemzeti műsorán árválkodott, összesen negyvenkilenc előadást ért meg. A választék láthatóan másfelé bővült: újra megjelentek Molnár Ferenc darabjai, de ebben az évadban tért vissza Barta Lajos, Tamási Áron is, és lett sláger újra A néma levente című Heltai-színjáték. A Miskolci Déryné Színház ekkor mutatta be az első görög klasszikust, az Antigonét, amelynek rendezője Kazimir Károly volt. Több színház is játszani kezdte Jean Paul Sartre