Gajdó Tamás: Digitális színháztörténet (Színháztudományi szemle 38. OSZM, Budapest, 2009)

Szabó István: A színházak műsora az 1950-es években

DIGITÁLIS SZÍNHÁZTÖRTÉNET 23 Darabcímek alapján a minőségre vonatkozó kijelentéseket tenni nagy merészség lenne. Vegyük azonban ezt a negyvenhat előadást reprezentatív mintának, amelyeket nem véletlenszerűen választottak ki, hanem politikai-ideológiai és láthatóan szakmai szempontok alapján. Olyannak tekinthetjük tehát ezt a műsort, mint a kor érvényes önreprezentációját. Az állam adta a pénzt, a szava döntő (a korra jellemzően, olykor perdöntő) volt a megrendelést illetően. A közönség megteremti a színház közegét, támogatása nem elsősorban anyagiakban, hanem a teljesített előadásszámban mérhető le. Az igazgatók és a rendezők a műsortervezésnél és a megvalósításnál az optimumot keresték: a politikai diktátum és a megrendelés konkrétsága, valamint a közönségigény visszaigazolódása és a siker bizonytalansága között egyensúlyozva. A fesztivál, a bőséges műsor is ezt támasztja alá, a teljességre törekedett. Nem maradt távol senki, ezért az értékrend abban is tükröződött, hogy az egyes színházak hány előadással voltak jelen. Említettük, hogy az Operaház művészi programját hét produkció reprezentálta. Verdi két operája (Otelló, Trubadúr), egy klasszikus balett (Csajkovszkij: Diótörő), egy daljáték (Kodály: Háry János), egy kortárs magyar szerző, Kenessey Jenő balettje (Bihari nótája), egy lengyel romantikus (Moniuszko: Halka), valamint egy kortünet, sejthetően orosz mű (Meitusz: Az ijjú gárda). Az ünnepi hét programján még két vidéki operatársulat szerepelt: a szegediek a Pillangókisasszonyt, a debreceniek a Bánk bánt mutatták be. A két nagyváros mellett Pécs is két előadást hozhatott, a pécsiek zenés műve a Csárdáskirálynő volt. Nézzük azonban előbb a főváros színházait! A színházi élet vezérhajója nyolc előadással szerepelt, négy a Nemzeti, négy pedig kamaraszínházának, a Katona József Színháznak a műsorából. A klasszikus repertoár mellett Shaw Pygmalionja, és Garcia Lorca BernardaAlba háza jelzi a nyitottságot az újra, míg a kortárs magyar darabokat egy elfeledett szerző, méltán elfeledett drámája képviselte (Sándor Kálmán: A senki városa). Ugyancsak nyolc előadást válogattak a Madách Színház és kamarája műsorából. A termés itt gazdagabb, a kínálat izgalmasabb, Csehov és Ibsen megjelenésére már utaltunk, de a két kortárs magyar szerző Hubay Miklós és Halász Péter műve - a statisztikák szerint - hidegen hagyta a közönséget. A harminc alatti előadásszám egyértelműen bukásnak számított. A Fővárosi Operettszínház rangját mutatja, hogy öt előadását delegálták. A megújult Csárdáskirálynő mellett igazi nagy trófea a nyolcvan éves Huszka Jenő regényes daljátéka, a Szabadság, szerelem. A kamarában, a Blaha Lujza Színházban a felújított Montmartre-i ibolya hódított, és ugyancsak itt ment az évad két új ősbemutatója: Vincze Ottó: Párizsi vendége és Bródy Tamás Balkezes bajnoka.