Gajdó Tamás: Digitális színháztörténet (Színháztudományi szemle 38. OSZM, Budapest, 2009)

Szabó István: A színházak műsora az 1950-es években

DIGITÁLIS SZÍNHÁZTÖRTÉNET 17 ben. Az államosítás egyben szigorú tervgazdálkodást is eredményezett. 1950ben, 1951-ben és 1952-ben ennek jegyében országosan évi százhatvan-százhetven bemutató volt, amelyből száz volt a hat vidéki színházban. A direktívák „megkönnyítették" a műsortervezést. A bemutatandó darabokkal kapcsolatos állandó presszió mellett működött a korábbi beidegződés is, a színházakban vidéken a nézők látni szerették volna a fővárosi sikereket. Lássunk egy példát egy a közönség szempontjából is könnyen elfogadható darab karrierjére. 1950 májusában a Fővárosi Operettszínház bemutatta Dunajevszkij Szabad szél című operettjét Nádasdy Kálmán rendezésében. A budapesti premiert követően még ebben az évben a hat vidéki színház is követte a példát. 1951 szeptemberében az éppen induló Állami Faluszínház nyitódarabja lett a remek szovjet operett, 242 előadással láthatóan sokféle igényt elégített ki. Olyan szórakoztató, zenés mű bemutatására, amely a politikai elvárásoknak is megfelel és a közönség is jól fogadja, nem minden nap került sor. A kor tipikus terméke azonban sokkal inkább Urbán Ernő Tűzkeresztség című darabja, amelyet A magyar irodalom története című kézikönyv 1975-ben mint „az ötvenes évek falujának teljes társadalmi színképét felrajzoló" művet minősített. A jól megírt, kalandos fordulatokban bővelkedő történet, amelyből film is készült, a korszak legtöbbször játszott magyar drámája lett. Éppen tematikája, „Zeitstück" mivolta indokolja, hogy 1951 januárjában megkezdett pályája a sorban kilencedik bemutatóval, 1953 áprilisában le is zárul. Földes Gábor győri rendezése kilenc előadás után a következő évadban már nem maradt műsoron. Összességében azonban 717 előadás és több mint negyedmillió néző jelzi a sikert. A színházműsor sikerek és seregszemlék tükrében Az 1950-es évek közepére kibővült a vidéki mezőny, 1951-ben Kecskemét és Szolnok önálló társulatot kapott, majd Békéscsaba, 1955-ben pedig Kaposvár és Eger követte ezt a példát. A mennyiségi növekedés éppúgy, mint a folyamatos jelenlét és működés is alátámasztotta azt az igényt, hogy a vidéki színházak előadásainakjavát megismerhesse a szakma és a fővárosi közönség. Ezért 1951-től minden évben az évad utolsó hetében június végén színházi fesztivált szerveztek Budapesten. A Magyar Színjátszás Ünnepi Hete a minisztérium és a Színház- és Filmművészeti Szövetség közös rendezvénye volt. Mint minden ilyen jellegű szervezésben, egyszerre voltjelen a színház széles körű propagálásának vágya és a szakmai értékrend alakításának szándéka. Ez utóbbi nyilván már az előadások