Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)

Nánay István: Az Egyetemi Színpad történetéből

Nem ay István: Az Egyetemi Színpad történetéből megjelent alkotásokból válogattak. Az ünnepi beszédet Gyergyai Albert tar­totta, a műsort Zsurzs Éva rendezte. Elhangzott Duhamel, Becher (Palotai Boris), Cocteau, Aragon (Bánffy György), Langgasser (Mezei Mária), Kaza­kov (Bessenyei Ferenc), Broniewski (Surányi Ibolya) írása, Akutagava A cserjésben című oratóriuma (Bánki Zsuzsa, Bessenyei, Jancsó Adrienne, Bánffy, Keres Emil), Saroyan Halló, ki az?című darabja Zolnay Pál színreál­lításában, Berek Kati és Avar István előadásában. Úgy tűnik, az egyetem vezetésének a karokhoz, a gyakorló gimnáziu­mokhoz és a KISZ-szervezetekhez intézett és a helyi kulturálódást sürgető erőteljes felszólítása itt-ott eredményt hozott: az elsőéves történelem szakos hallgatók Himnusz a békéről címmel Apollinaire, Brecht, Éluard, Neruda, Radnóti és Vas István műveiből szerkesztett irodalmi műsorral léptek szín­padra, míg az ELTE gyakorló iskolai tanárainak együttese Vizsgázunk humorból (írta-rendezte: Szablyár Ferenc) című vidám esttel. Ezen az évad­záró előadáson az Egyetemi Szavalókör is fellépett, Csodálatos utazás című összeállításukat adták elő. A zenei programok közül a zenekari klubestek változatlan érdeklődést váltottak ki. Két új sorozat kezdődött; az egyikben Bach, Beethoven és 20. századi muzsika, a másikban Bartók és Liszt kompozíciói szólaltak meg. Ez utóbbi kezdő koncertjét ünnepélyes keretek között október 21-én az aulá­ban rendezték: Szabolcsi Bence bevezetője után a KISZ KB Művészeti Együttesének szimfonikus zenekara Simon Albert vezényletével eljátszotta Liszt Ferenc Mazeppáját és Haláltáncát (Bächer Mihály), valamint az Egye­temi Énekkar közreműködésével Bartók Béla Öt egynemű kar című művét, illetve Bartók Táncszvit)ét. A televízió Huszár Klára rendezésében a Magyar Állami Operaház művé­szeinek december 19-én megrendezett Mozart-Schubert estjét közvetítette. László Margit, Kishegyi Árpád, Palcsó Sándor, Réti József, Várhelyi Endre áriákat, dalokat és jeleneteket (Mozart: A masni, Schubert: Az ügyvédek, Lakzi-pecsenye) adtak elő, zongorán Dénes Erzsébet kísért. A Magyar Hang­lemezgyártó Vállalat is felismerte az Egyetemi Színpad vonzerejét: két bemu­tatót tartott: Liszt- és Bartók-felvételek mellett az 196l-es év könnyűzenei korongjait ismertették. Ezzel kezdődtek a tánczenei programok - egyelőre hanglemezről, de hamarosan élőben is. A dzsessz élőben szólalt meg, az Ifjúsági Jazz-együttes elnevezésű formáció három, műfajismertetővel keretezett koncertet adott. 289"

Next

/
Oldalképek
Tartalom