Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)

Gajdó Tamás: Jelentős korszakok - emlékezetes pillanatok. A magyar színházművészet fontosabb törekvései az 1970-es évektől 1989-ig

Gajció Tamás: Jelentős korszakok - emlékezetes pillanatok programnak a kulturális életre vonatkozó fejezeteit. Vajda kiemelte, hogy a miniszterelnök a reformpolitika kibontakoztatásának két tartópilléréről: a szocialista demokráciáról és a nemzeti egységről beszélt. Hozzátette még, hogy a programnak fontos eleme a nyilvánosság és az önkormányzat erősítése. A miniszterhelyettes úgy vélte, hogy ezáltal, a nehézségek ellenére javulhatnak a cselekvés társadalmi feltételei. Bejelentette, hogy a Nemzeti Színház nem épül fel a közeljövőben, egyúttal, hogy megszűnt Csurka István szilenciuma: a Vizsgák és fegyelmik című darabot október végén bemutathatja a Vígszínház. A Csurka-ügyről hosszabban is kifejtette véleményét a miniszterhelyettes: „Továbbra sem hiszem, hogy közpénzekből kellene »finanszírozni« a társadalmi rendszer alapvető értékei ellen irányuló közvetlen - vagy publicisztikai formában jelentkező - politikai támadásokat, de ez nem ellentétes azzal, hogy egyfelől nyilvánosan is vitatkozzunk az ilyen nézetekkel (leszámítva a vitákra aligha alkalmas dühös acsarkodást), másfelől ettől a vitától némileg elkülönítve vizsgáljuk a más jellegű művek bemutatásának, megjelentetésének kérdését."

4

4 A beszélgetésnek volt még egy figyelemre méltó szakasza. Ebben arról beszélt a művelődési tárca vezető politikusa, hogy szinte minden színházat érintő kérdést újra kell fogalmazni: „A színház és a közönség viszonya, a struktúra, az állami támogatás rendszere, a színházi gazdálkodás, a jegyárak, a vezetőképzés és -kiválasztás rendszere mind-mind olyan kérdés, amelyben a szakmával közösen ismét meg kell fogalmaznunk álláspontunkat."

4

5 Bár az idézett cikkben nem történt erre utalás, komoly gondot okozott a színészek teljes foglalkoztatása, a megélhetés és a művészi fejlődés nehézségei. Nincsenek statisztikák arról, hogy hány színész élt állandó szerződés nélkül az 1980-as években, de az nyilvánvaló, hogy akik éppen sikereik csúcsára értek, minden alkalmat megragadtak a szereplésre színházban, filmen, szinkronban, rádióban, televízióban. Jó néhány állástalan színész gondjain enyhített, hogy a Magyar Filmgyártó Vállalat, a Mafilm önálló társulatot szervezett. (S a Nemzeti Színházban lévő „minisztériumi színész státusokról" nem is szóltunk...) Már a vidéki színészeknek sem jutott elég ideje az önművelődésre. Szinte valamennyi darabban számítottak fellépésükre, s ha nem volt külön zenés tagozat a színházban, ének- és táncórákat is vehettek a drámai szerepekre való felkészülés közben. Mindezzel szemben csak néhány olyan műhely létezett már, melyben a színészek mellett a rendezők is intenzíven jelen 343