Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)

Gajdó Tamás: Jelentős korszakok - emlékezetes pillanatok. A magyar színházművészet fontosabb törekvései az 1970-es évektől 1989-ig

Gajció Tamás: Jelentős korszakok - emlékezetes pillanatok főrendező mellett Czímer József dramaturg határozta meg a színház arculatát. Illyés Gyula Tiszták (1970) című művének ősbemutatója után Nógrádi Róbert így nyilatkozott: „Színházunkban szeretnénk egy nagyvonalú, a mai magyar irodalom élgárdájának műveire támaszkodó drámaprogramot megvalósítani."

9 A kritika különösen Sík Ferenc rendezői művészetét, Illyés Gyula, Tamási Áron, Hernádi Gyula, Weöres Sándor műveinek színrevitelét dicsérte. Sík Ferencre elsősorban Jancsó Miklós látványvilága hatott: a tömegjelenetek és a népi táncok szervesen illeszkedtek az előadásokba. Sík, aki rendezői működését megelőzően a Magyar Állami Népi Együttes vezetőjeként dolgozott, gyakran élt a népi tánckultúrából kölcsönzött, stilizált mozgásokkal; a népviseletek színpompájával, a táncban megszokott dinamika alkalmazásával új színházi világot teremtett. Czímer József nemcsak a kortárs magyar dráma ápolásában szerzett elévülhetetlen érdemeket, hanem a modern külföldi drámairodalom alkotásainak bemutatását is pártfogolta. Paál István megrendezte Camus Caliguláját (1976) és Alfred Jarry Übü királyát (1977). Mindkét mű először került színre Magyarországon. Koltai Tamás az évad legjobb előadásának nevezte a Caligulái, rámutatva, hogy Paál rendezése alaposan rácáfol Georg Steiner és mások vélekedésére, akik szerint Camus drámája nem színház, „hanem csupán deklamált és szemléltető gesztusokkal aláhúzott esszé vagy röpirat, filozófiai és politikai okoskodás. Testének pórusain át lélegző, minden mozzanatában élő színházat látunk, amelyben filozofálás, moralizálás és politizálás külső cselekvések, belső történések és gesztusok nyelvén szólal meg, jellemmel és sorssal fölruházott emberek ütköznek össze egymással."

1

0 Paál az Übüt Shakespeare-paródiának játszatta, s a végsőkig vitte a címszereplő lealacsonyítását: Paál Übü

je csatornatöltelék, patkány volt. Ehhez igazodott a díszlet is: az utcasarkot patkányperspektívában ábrázolta Najmányi László. A fent ismertetett törekvések azt sugallják, hogy a fiatal rendezőnemzedék nem bízott abban, hogy valaha az ország és a színházi élet fővárosába, Budapestre szerződhet, ezért vidéki létükből próbáltak meg erényt kovácsolni: a vidéki közönség ízlésének formálását, a vidéki műsorpolitika átalakítását, a vidéki társulatok megfiatalítását tűzték célul, kísérletet téve a színházban dolgozó csoportos szereplők, műszaki dolgozók szemléletének megváltoztatására is. A színházművészet új korszakának jeleként alkotócsoportok, sok esetben igazi műhelyek alakultak. Rendezők, ter315