Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)
Gajdó Tamás: Jelentős korszakok - emlékezetes pillanatok. A magyar színházművészet fontosabb törekvései az 1970-es évektől 1989-ig
Gajció Tamás: Jelentős korszakok - emlékezetes pillanatok A Huszonötödik Színház közművelődési programjával is felhívta magára a figyelmet. 1973 szeptemberében Baranya elnéptelenedett, az Állami Déryné Színház által sem látogatott falvaiban kezdték évadjukat. Baranyát követően Bács-Kiskun megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, SzabolcsSzatmár megye következett, végül Zala megye került sorra. Pályi András a falujárást így értékelte: „... már önmagában is bizonyos szellemi portrét kínált az együttesről, arról, hogy ez a fiatal társulat nemcsak hivatalos programjában, hanem a hétköznapok gyakorlatában is mit ért a színháznak való elkötelezettségen és a színház társadalmi elkötelezettségén. A vállalkozás mozgató ereje alighanem mindenekelőtt a színház művészi útkereséséből, stíluskísérletéből, legfőképpen pedig világnézeti ars poeticájából fakad." 5 1971-ben a kaposvári Csiky Gergely Színház és a szolnoki Szigligeti Színház is Csehov Sirály című drámájával nyitotta meg évadját. Programadó előadás volt mindkét premier, melyet Kaposvárott az új főrendező, Zsámbéki Gábor, Szolnokon a frissen kinevezett igazgató, Székely Gábor rendezett. Nem volt véletlen, hogy mindketten ugyanazzal a művel álltak a két kisváros közönsége elé. Látványosan szakítottak a realista hagyománynyal: nem volt lírai naplemente, lebegő pillanatok, nem hangsúlyozták a vidéki orosz élet mozdulatlanságát. Székely és Zsámbéki hadat üzent a művészi rutinnak, a megkövesedett, kötelezőnek tartott színpadi megoldásoknak. Az előadások ritmusa a felgyorsult élet iramát idézte, szókimondása pedig szinte sokkolta a közönséget; a színjátszóstílus megújításán túl Zsámbéki és Székely nemzedéki életérzését is kifejezésre juttatták. A beérkezett művészek - Arkagyina és Trigorin - cinizmusukkal nemcsak megakadályozták a fiatal tehetségek - Nyina és Trepljov - érvényesülését, hanem féltékenységükben tudatosan tönkretették vetélytársaikat. Mindkét előadásnak olyan súlya volt, hogy válaszolni kellett: a Madách Színházban a háború után színre lépő rendezőnemzedék egyik alkotója, Ádám Ottó is megrendezte a Sirályi. A Madách Színház színpadáról nem hiányoztak a konvencionális díszletelemek, felvonultak a színház legtehetségesebb tagjai: Piros Ildikó, Huszti Péter, Tolnay Klári, Gábor Miklós - a színházművészet örök értékeit hangsúlyozva. A magyar színháztörténetben alig akad ilyen pillanat. Bár korábban is voltak olyan hangok egy-egy előadás - például 1968-ban a Nemzeti Színház Peter Weiss-bemutatója, A luzitán szörny- láttán, melyek a magyar színházművészet megújulását üdvözölték. Székely és Zsámbéki bátor zászlóbontása új, virágzó korszak kezdetét jelezte, Szolnokon, Kecskeméten és Pécsett is színházi műhelyek alakultak. 312
