Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)

Czékmány Anna: Múltnak kútja. A kortárs történettudomány szempontjai és az 1956-os forradalom és szabadságharc

Czékmány Anna: Múltnak kútja és megközelítésmódot biztosítanak a múlt egyfajta feldolgozásához. A történeti elbeszélésnek valóság referencialitással rendelkező tényekből kell kiindulnia, ám szövegként már nem a valóságra utal, hanem annak egyik nézőpontjára. Tehát a történész verifikálható adatok alapján létrehoz egy olyan, szükségszerűen sajátos szempontból megalkotott történetet, melynek retorikai struktúrája, érvelésrendszere, múlt-interpretációja semmiképpen sem igazolható valamiféle valóság segítségével. Ankersmit szerint a történészi viták sem a múltról szólnak, hanem a múlt narratív interpretációjában tetten érhető eltérő struktúrák összecsapásai. A narratívumok szükségszerűen részei a történész társadalmi, politikai, kulturális kontextusának, és az egyes szövegek visszahatnak az adott esemény elbeszélhetőségére, így egy történészi munkát alapvetően befolyásolnak a források, a történész meghatározott szempontrendszere és azok a szövegreferenciák, melyeket a megelőző történelmi munkák alkotnak. A reprezentáció elmélete, illetve a narratív szubsztancia teóriája természetesen felveti egyfelől a relativizmus kérdését, másfelől pedig az érték, illetve értékelhetőség problémáját. Mennyiben tekinthető relatívnak egy e szempontok alapján felépített szöveg, illetve mi határozza meg, hogy mely történészi olvasatok válnak jelentőssé, társadalmilag elfogadottá? Ankersmit meglátása szerint a reprezentáció történetírása azért nem vádolható relativizmussal, mivel nem tételezi magát tudománynak, és e kérdéskör a tudományos igényű, átfogó és általánosító magyarázatok sajátja. „A történészek és művészek csak akkor esnek a relativizmus csapdájába, amikor tudósnak tekintik magukat, és a reprezentációból származó belátásaikat a szabály rangjára akarják emelni. A relativizmus a tudomány számára jelent problémát. Egy történet legitimitása pedig nagymértékben azon múlik, hogy menynyiben tud új szempontrendszert alkalmazni az adott történet megformálásakor, illetve hogy mennyiben fogékony rá az adott befogadó közeg. Ankersmit a reprezentáció egyik sajátos esetén teszi transzparenssé a történeti interpretáció folyamatát. „A microstoriák hatására a történetírás már csak önmagát reprezentálja, ezek a művek az önreferencialitásnak olyan képességére tesznek szert, ami nagyon hasonlít néhány modern festő által használt kifejezőeszközhöz. Éppúgy, mint a modern festészetben, itt sem az a cél már, hogy a történelmi mű egy, a reprezentáció mögötti valóságra utaljon, hanem az, hogy a valóság felszívódjon magában a reprezentációban. "3« 241