Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)

Czékmány Anna: Múltnak kútja. A kortárs történettudomány szempontjai és az 1956-os forradalom és szabadságharc

Czékmány Anna: Múltnak kútja természettudományokéhoz, sőt ideális esetben el is érik azok absztrakciós szintjét. E modell olyan logikai képleteket szerkeszt, melyek alapján a történelmi események, így maga a történelemírás is formalizálható. Célja, hogy a meghatározott premisszákból az általános törvények segítségével a megfelelő konklúzióhoz jusson. A dantói klasszifikációban elkülönülő megközelítésmódok közös sajátosságait teszi nyilvánvalóvá az ATM-modell egy jelentős kritikájának újraolvasása. A fentebb vázlatosan körvonalazott hempeli tézisekkel szemben William Dray

8 fogalmazott meg olyan ellenvetéseket, melyek nem annak logikai igazságát, hanem átfogó, törvényjellegét szubverzálták. Dray véleménye szerint ahhoz, hogy a szillogizmusok valóban valamilyen törvény transzformációs erejének engedelmeskedve a megfelelő konklúzióig jussanak, olyan mértékben kellene pontosítani az általános törvényeket, hogy csak arra az adott esetre lehetne őket vonatkoztatni és alkalmazni. Dray, mivel logikailag támadhatatlannak tartotta a kritikai vizsgálatnak alávetett rendszert, elméletében e „hibát" az ésszerű cselekedet elméletével korrigálta. E teória alapgondolata, hogy feltételezi azt, hogy a történelmi cselekvők mindig racionálisan döntöttek választható cselekvéssoraik között. A történelmi esemény így nem az általánosnak tételezett törvények, hanem a cselekvések logikája mentén szerveződik. Hempel válaszában e fenti képlet súlyos problémát vet fel, melyet a racionalitás, ésszerűség terminusa implikál; hogyan határozzuk meg, hogy mely cselekedetek számítanak ésszerűnek, és melyek lépik át e határt? A Danto által elkülönített két - mind vizsgálati eszközeiben, mind pedig célkitűzéseiben eltérő - megközelítésmódra és Dray kritikájára is jellemző, hogy a történetírás egyik aspektusára, nevezetesen a történeti események logikus, formalizálható képletbe való rendezésére helyezi a hangsúlyt, és szinte figyelmen kívül hagyja e tudományág meghatározó sajátosságát, tudniillik, hogy a történelem írott, vagyis a történésznek az a feladata, hogy írja, leírja, vagy elbeszélje a történelmet. Tehát az átfogó magyarázat modellje, illetve a vele szemben érveket felhozó cselekvés-logikai elméletben súlytalan a történelmi események elbeszélésének, elbeszélhetőségének kérdése, az ebben rejlő problémák kifejtetlenek és reflektálatlanok maradnak, és elsősorban az eseménysorokban tetten érhető, a cselekvések és történések között természetszerűleg létrejövő magyarázó, logikailag formalizáihatónak tekintett viszonyokra helyeződik a hangsúly. 229