Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)

„És most tények, tények kellenek". Hont Ferenc: Napló, 1956. Sajtó alá rendezte és jegyzetekkel ellátta Csiszár Mirella

Csiszár Mirella: „És most tények, tények, kellenek" ták be. (Katona József Színház, 1952. december 12. Rendezte: Gellért Endre.) 22 6 A Magyar Önkéntes Honvédelmi Szövetség Partizán Tagozata rendezésében került sor 1956. október 21-én a spanyolországi nemzetközi brigádok megalakulásának husza­dik évfordulója emlékére rendezett ünnepségre A Magyar Néphadsereg Színházában. 22 7 „A Magyar Néphadsereg Színháza új főrendezője Szendrő József, rendezője Kazán István és a segédrendezők: Krencsey Marianne, Görög Ilona és Szenténé." Lásd: Színház és Mozi, 1956/35. 4. 22 8 „A jugoszláv Drámai Színház két estén vendégszerepelt a budapesti Nemzeti Szín­házban, amelyen a párt és az állam vezetői, továbbá gazdasági, politikai és kulturális életünk számos kiválósága jelent meg. Az előadásnak megérdemelten nagy sikere volt. Bemutatták Marin Drzic Dundo Maroje c. vígjátékát, amelyet a közönség nagy sikerrel és tapssal fogadott." Lásd: Heti Műsor, 1956/26. 19. 22 9 Apró Antal (1913-1994) politikus. 1946 és 1980 között az MKP, az MDP majd az MSZMP PB tagja volt, 1947-től 1989-ig országgyűlési képviselő. 1953-tól 1956. október végéig a Minisztertanács elnökhelyettese. 1956 júniusától 1958. januárig a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke. 23 0 A Színház- és Filmművészeti Szövetség átszervezése már 1956 tavaszán is foglalkoz­tatta az elnökséget. A nagy létszámú vezetőség megbénította a munkát, ennek tagságát tizenkét-tizenöt személyre kívánták csökkenteni. Két függetlenített titkári funkciót ter­veztek; egyik a film-, a másik a színházi terület felelőse lett volna: „a főtitkári funkciókat az arra kiszemelt személy félig függetlenített módon látná el." Lásd: Beszámoló az Elnökség 1956. március 5-én tartott üléséről. 32. OSZMI Kézirattár, ltsz. 79.349 23 1 A Jókai Színházban 1956. október 17-én tartotta a Vers és dal színháza című sorozat Szállj költemény elnevezésű bérletének első előadását A magyar vers ünnepe címmel. Másnap - Török Erzsi és Jancsó Adrienne felléptével - a Dalok szárnyán elnevezésű bér­letsorozat nyitó estjére került sor ugyanitt. 23 2 A Népművelési Minisztérium „állandó jelleggel engedélyezte az újonnan létrehívott szövetkezeti színház, a Magyar Játékszín egyik társulatának állandó működését". A Som­lay Artúr Színház huszonkét színészből álló társulatát Orbók Endre rendező vezeti. Működését a Színházpártoló Egyesület havi tíz forintos tagdíjaiból befolyt összeg biz­tosítja. Lásd: Moldvay Győző: „Hej rózsám elmehetsz..." Bemutatkozott Vásárhelyen a Magyar Játékszín állandó társulata. Színház és Mozi, 1956/36. 2. 233 Mihályfi Ernő (1898-1972) politikus, újságíró. 1949 és 1972 között az Elnöki Tanács tagja. 1951 januárjától 1957 áprilisáig népművelési miniszterhelyettes, 1958 szeptembe­réig művelődésügyi miniszter. Ezután haláláig a Magyar Nemzet főszerkesztője volt. 23 4 Kerek Gábor (1922-1990) művelődéspolitikus. 1953-ig a Népművelési Minisztéri­umban dolgozott. 1953-1954-ben a Kiadói Tanács elnöke volt, majd - megszakítással - a 219

Next

/
Oldalképek
Tartalom