Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)

„És most tények, tények kellenek". Hont Ferenc: Napló, 1956. Sajtó alá rendezte és jegyzetekkel ellátta Csiszár Mirella

Csiszár Mirella: „És most tények, tények, kellenek" MDP KV póttagja volt. 1945-1946-ban, 1949 és 1951 között és 1955-1956-ban PB-tag, 1950 és 1953 között az MDP Káderosztályának vezetőjeként dolgozott. 1954. június 18­tól 1956. októ-ber 29-ig a budapesti pártbizottság első titkára, 1955 áprilisától a Politikai Bizottság tagja lett. 1955 novemberében ismét beválasztották a KV Titkárságába, a KV mellett működő kádercsoportot felügyelte, 1956 júliusától pedig a káderosztályt. 1956. október 23-án a fegyveres felkelés leverésére megalakított MDP KV Katonai Bizottságának vezetője lett, október 29-én Moszkvába szállították. 1956. október 30-án leváltották az MDP budapesti első titkári székéből, majd kizárták a pártból. Csak 1958­ban térhetett haza. 11 0 Barcs Sándor (1912-) újságíró, országgyűlési képviselő. 1948 és 1949 között a Magyar Rádió elnöke, 1950-től az MTI vezérigazgatója, 1953-tól az Elnöki Tanács tagja. A Haza­fias Népfront I. kerületi szervezetének elnöke, ahol Hont elnökségi tag. 11 1 A Művelt Nép Könyvkiadó 1954-ben kötött szerződést Hont Ferenccel a Nagy magyar színészek című „monográfiagyűjtemény" megírására. A kézirat leadásának határideje e szerint 1955 áprilisa volt. Lásd: OSZMI Kézirattár, Hont-hagyaték. 11 2 Hont a Rakodczay Pál válogatott írásai című könyv szerkesztésére és az előszó meg­írására 1954. június 17-én kötött szerződést a Művelt Nép Könyvkiadóval. Lásd: OSZMI Kézirattár, Hont-hagyaték. A kötet 1961-ben jelent meg Mályuszné Császár Edit szerkesz­tésében. 11 3 Fülep Ferenc (1919-1986) régész, múzeumigazgató. Ekkor a Népművelési Miniszté­rium múzeumi főosztályának vezetője. 1956-tól haláláig a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója. 11 4 A színművet A Magyar Néphadsereg Színháza kívánta bemutatni; a Dramaturgiai Tanács március 29-én tárgyalt róla. Nincs tudomásunk arról, hogy a regényből készült színpadi művet bárhol is színre vitték volna. 11 5 A Népművelési Minisztérium mellett működő szervezet tett ajánlást a bemutatandó darabok előadhatóságáról, illetve arról, hogy ezek mely színházban kerüljenek színre. 11 6 Helyesen: Valentin Teitelboim: A pampa éneke. Regény. Fordította: Benyhe János. Bevezette: Pablo Neaida (1954). 11 7 Eric Knight: Sam Small csodálatos élete. Regény. Fordította: Szerb Antal (1956). 11 8 Lenin: Materializmus és empiriokriticizmus. 11 9 A Kossuth-díjas díszlettervező 1956. március 18-án hunyt el. 12 0 Helyesen: Jánosi Ferenc (1916-1968) református lelkész, tanár, miniszterhelyettes, levéltáros, Nagy Imre veje. 1951-1954-ben a népművelési miniszter első helyettese, majd a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára. 1955 és 1957 között a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója. 1957-ben letartóztatták és a Nagy Imre-perben elítélték. 12 1 Mark Donszkoj (1901-1981) 1955-ben rendezte meg a Gorkij-regény filmváltozatát 210

Next

/
Oldalképek
Tartalom