Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)

Fikció és történelem

Fikció és történelem Visszatérnék még egy mondat erejéig a presszió hatására elmondott vallomás hitelességének kérdésére. Az 1956 utáni pereket a vádlottak szinte általánosnak tekinthető felegyenesedése jellemezte. Volt olyan ember, aki vitatkozott a bírókkal, hogy nem két, hanem három szovjet páncélost lőtt ki. Tudták, ha akarják: felakasztják őket, ha akarják: nem. Ezért elsősorban arra törekedtek, hogy nyomot hagyjanak, hogy rögzítsék történetüket. A történész pedig mindig, minden forrás esetében arra törekszik, hogy bebizonyítsa: nem igaz, egészen addig, míg ennek ellenkezőjéről, számára minden kétséget kizáróan meg nem győződik. GAJDÓ TAMÁS: Köszönöm beszélgetőtársaimnak ezt a kellemes és tartalmas délutánt. JEGYZET: 1 A dialógus számára ez a tárlat csak kiindulást jelentett. A tanácskozás témája nem maradt a színháztörténet viszonylag zárt területén, hiszen az általános problémák kiindulási alapját jelentették egy érdekes szakmai diszkussziónak. A forrásanyagok felkutatása és súlyozása, pontosabban annak eldöntése, hogy milyen adatok kerüljenek be a formálódó történetbe, illetve az egyes forrástípusok eltérő kezelési módja, értéke felveti a szubjektivitás és az objektivitás történelemelméleti újragondolását. A jelen szempontrendszerének erősödő dominanciája pedig a történelem konstrukciós folyamatainak mechanizmusaira és a történelmi élmény rétegzettségére irányítja a figyelmet. A Bajor Gizi Színészmúzeumban 2007. február 17-én rendezett beszélgetés szerkesztett változatát Czékmány Anna készítette. 18