Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)

Székely György: „Folyton lobog". Hont Ferenc pályaképe

Székely György: „Folyton lobog" di gyakorlatába, tudományos vizsgálódásainak középpontjába pedig a színjáték gyakorlati kérdéseit helyezte. írásaiban, dolgozataiban, tanulmányaiban minduntalan észlelhetjük az alkotó rendező szempontjait, játékterveiben, megvalósult rendezéseiben egyre jobban előtérbe nyomult a képzett gondolkodó: a tartalom, az értelem, az eszmék szolgálója." A munkásszínjátszók közt szerzett tapasztalatait foglalta össze az 1952-ben publikált két füzete, melyet Hont a Népművelési Intézet megrendelésére készített (A rendező munkája, A színjátszó munkája). (Ezeknek a téziseknek a megfogalmazását minősítette Kende István túl magas színvonalúaknak.) Két évtized múlva, 1972-ben kerülhetett sor arra, hogy jórészt addigi műveire támaszkodva antológiát jelentessen meg a Gondolat Kiadóban. A kötet címe A cselekvés művészete lett. A régebbről átemelt cikkek, tanulmányok mellett Hont egy új, nagy, párbeszédes formájú elképzelt - vagy talán nem is teljesen elképzelt -, 1969-re datált Beszélgetések a színjátékról című háromszereplős fejtegetésben foglalta össze azokat a legfontosabb tapasztalatokat, melyeket élete során szerzett. A „kérdve kifejtő" módszer alkalmazása során az alaptémák tértek vissza: „Cselekvés és színjáték. Az életszínjáték. A munkaszínjátékok. Az ünnepi színjátékok. A színjáték - alkotó művészet. A színházi jelzések ábécéje. Szertartás és színjáték. Életszerep - színpadi szerep. A görög színjáték. A politikai színház. Vidám és komoly színjáték. Színész és rendező. Színháztervezés. Cselekvő elmélet." A kérdéskörök változatlanul aktuálisak maradtak. Az új meg új megközelítést - éppen az idő előre haladtával - szinte provokálták. Valószínűleg Hont gondolkodásmódja következtében azonban ebben a kötetben éppen a központi definíció, a „cselekvés" válhatott a legvitatottabbá. Mint évtizedekkel előbb a „mimézis", ezúttal a „cselekvés" bizonyult olyan „túlhasznált", ezáltal egyszersmind kiüresedett fogalomnak, mely az első pillanattól kezdve magyarázatot, hogy ne mondjuk: magyarázkodást kívánt. Már a legelső beszélgetés során is. Ezek után a „színi cselekvés" sajátosságairól kellett beszélni, hogy el tudja határolni a köznapi értelemben vett cselekvésformák végtelen változataitól. Ez a szóhasználat, illetve fogalmi készlet egyébként az utolsó műben, a mindössze háromszáz példányban megjelent Kis színházesztétikában is folytatódott. Első nagy fejezete A cselekvés esztétikája címet viselte, és a további következtetések is erre az elméleti alapra épültek. 166