Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)

Székely György: „Folyton lobog". Hont Ferenc pályaképe

Székely György: „Folyton lobog" kodásmódja, majd újra Szegeden a munkásmozgalommal való találkozás, s annak következményeként 1929-ben csatlakozása az illegális kommunista mozgalomhoz. Baloldali ihletésű volt a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma. 1941 októberében úgy látták, hogy egyelőre még nem a szocializmus terjed el, hanem a „fasiszta kapitalizmusnak nemcsak formailag ellentéte: az engedményes szociális kapitalizmus. A rooseveltizmus." Nem csoda, hogy néhány év múlva Révai József, Hont egyik „felső kapcsolata" így nyilatkozott a szegediekről: „Nem marxisták, de nem is antimarxisták." Még 1943-ban is inkább valami elvont, magas erkölcsű eszményvilág állt a gondolkodása központjában: „Én azért a világért küzdöm, ahol a minőség a maga helyére kerülhet, s a legfőbb bűnnek a Szentlélek elleni bűnt tartom. Nem kérek abból a világból, álljon bár a legrokonszenvesebb politikai jelszavak jegyében, ahol rossz a művészet és a tudomány. A politika csak eszköz a jóra s a rossz művészet mindig rossz politika." Szinte vallásos elszántság sugárzik ezekből a sorokból, melyek végleges tartalmat majd csak a Szovjetunióban, Moszkvában, az NKVD fogdájában nyertek, ahol Hont oroszul tanulva és Marxot tanulmányozva töltődött fel azzal a „hitvallással", amelytől azután a nagy politikai kataklizmák hatása alatt, vagy éppen ellenére sem hajlandó eltérni. Egyértelművé vált számára, hogy „a dolgozók osztálya érdekében" kell mindent megtennie. Rögtön hazaérkezése után felvette a kapcsolatot a Magyar Kommunista Párt kultúrosztályával; 1946 januárjában a párt értelmiségi bizottságának tagja, a művészeti albizottság vezetője. Július végén hazalátogatott Szegedre. Ekkor már tudta, hogy szüleit megölték. Nem lehetett csak valami üres költői fordulat, amikor azt írta Naplójába: „Itt alszom a Pártházban. A Párt a családom." És itt egy rövid megjegyzést kell tennünk. Hont számára, mint akkor sok más számára is „a párt" valami elvont, eszményi létezőt jelentett, a napi cselekvést irányító realitást. „A párt" homogén volt és tévedhetetlen. Döntéseit az egyszerű párttag vita nélkül fogadta el, mert „fentről" jött a döntés, az utasítás. Nem szabad azt hinnünk, hogy csak karrieristák vettek részt a szervezetben. Ma már sok, és sokszor nagyon is indokolt szkepszis fűződik ehhez a vallásos jellegű hithez. De nem szabad tagadnunk, hogy voltak olyan „tiszta" emberek, akik kétkedés nélkül arra tették az életüket, aminek a helyességét egyszer elfogadták. Hont ezek közé tartozott. Pedig az 1945 utáni magyar történelem éppen a „kommunisták" számára tartogatott soha nem várt fordulatokat. Révész Sándor fent említett Aczél-monográfiájában van egy erre vonatkozó, de tulajdonképpen Hont helyzetére is illő összefoglalás: „A ma160