Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)

Székely György: „Folyton lobog". Hont Ferenc pályaképe

Székely György: „Folyton lobog" A rendezés közben Hont maga is problémákkal küzdött: „Módszerben is újat kell rögtönöznöm. Az én módszeremet nem alkalmazhatom teljes egészében, teljes következetességgel más munkamódszerekhez szokott színészeknél. Alakítanom kell hozzájuk, és »csalik«-kal lassan rávezetni őket, hogy ők alkossák meg, amit én akarok." Az önelemzés Hont mély, belső konfliktusára világított rá, talán öntudatlanul. Arra, hogy ahogyan ő nem fogadta el a magyar színésztársadalmat, tulajdonképpen az sem fogadta el őt sohasem. Ez a - ma azt mondanánk - „zsigeri" különbség és ellenállás jelentős tényezője volt annak az alapjában tragikusnak nevezhető sorsnak, amely Hont életpályája során elsősorban a művészi alkotómunkában kialakult. A megértésért való küzdelem tükröződött színházelméleti műveiben is, amelyekben a szakmai-művészi gyakorlat és az elmélet általa megfogalmazott téziseit igyekezett kidolgozni. Gondolatmenetének kialakulásáról tanulmányunk harmadik, szintén csak vázlatos részében szólunk. Hont tevékenysége 1963 és 1969 között három területen zajlott. A fő hangsúlyt a politika és művelődéspolitika kapta. Mellette a már meglévő külföldi kapcsolatok (ITI, FIRT) ápolására jutott kitüntetett figyelem. Ezekben az években sokat utazott; külföldi konferenciákon képviselte a hazai színháztudományt. Intézeti munkatársai közül dr. Staud Géza, dr. Dömötör Tekla és dr. Székely György kísérte. Emellett egyre nagyobb hangsúlyt kapott az egyetemi oktatás. Az intézetben hasznos szakmai kiadványsorozatokat indított: 1957-ben a Színháztörténeti Füzeteket, 1959-ben a Korszerű Színházat, 1962-ben a Színháztörténeti Könyvtárat. A hatalmas fordítói tevékenységet hasznosító, a külföldi drámákról tájékoztató sorozat, a Világszínház kötetei az intézet leginkább ismert kiadványai közé tartozott. A színházi szakma azt érezhette, joggal, hogy tudományos alaposságú, hiteles anyagok jutnak a kezébe. Hont Ferenc emellett kezdeményezője volt a Színházi kislexikon (Bp., 1969) kiadásának, és a kétkötetes A színház világtörténete (Bp., 1986) című kézikönyv megírásának. Az nem lepte meg, hogy hatvankettedik életévét betöltve az intézet éléről nyugdíjba kellett mennie. Az oktatás továbbra is nyitva állt előtte, és érdekelte is. Azt azonban nem értette, hogy miért kell az ő távozásával megváltoztatni az intézet nevét, hogy miért lett az addigi Színháztudományi Intézetből egyszerűen csak Magyar Színházi Intézet. Valószínűleg nem tudta, hogy tárgyalópartnere, a minisztérium Színházi Osztályának vezetője lesz hét éven át az utódja. Olyan valaki, akinek az égvilágon semmiféle tudományos munkássága vagy képesítése nem volt. 158