Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)
Székely György: „Folyton lobog". Hont Ferenc pályaképe
Székely György: „Folyton lobog" Rákosi elvtárstól megadott kultúrpolitikai irányvonalát kemény következetességgel, megalkuvás nélkül igyekeztünk minden esetben képviselni. Eleinte a Párthoz, hatóságokhoz intézett följelentésekkel, sorozatos rágalmakkal, szervezett akciókkal akartak lehetetlenné tenni. Ezek a törekvések egytől-egyig kudarcba fulladtak azáltal, hogy kérésemre felettes pártszervezeteim kivizsgálták az ügyeket és igazoltak. A kémbanda leleplezése után a kulturális területen működő ellenség taktikát változtatott. Telekürtölték a várost, de különösen elvtársak közt terjesztették, hogy a Népművelési Minisztérium fölállításakor én és egy-két művésztársam a legkülönbözőbb igen magas pozíciókba kerülünk. Ezeket a híreket úgy állították be, mintha tőlem származnának, ugyanakkor, amikor én sorozatos beadványokban kértem felettes pártszervezeteimtől, hogy mentsenek föl nagyszámú hivatalos funkciómtól, mert így nem végezhetem jól művészi és tudományos munkámat és a fiatalok nevelését a Főiskolán. Nyomban fölismertem, hogy a hírek terjesztésével az ellenségnek az a célja, hogy kompromittáljon, karrieristának, törtetőnek állítson be. Ezt is jelentettem feletteseimnek, a hozzám forduló újságíróknak a híreket a legerélyesebben megcáfoltam, és megtiltottam, hogy rólam írjanak a lapokban. Ezek a szándékosan terjesztett hírek tévesztették meg a Szabad Nép szerkesztőségét is. De még többről is van szó. Rövid idővel ezelőtt biztos tudomást szereztem róla, hogy a Párton belül és a nyilvánosság előtt akció indult meg néhány párthű művész ellen, elsősorban ellenem. Ez a jobboldali akció az ellenség mai taktikájának megfelelően baloldali mezben jelentkezik, és a következetesen marxista-leninistákat trockijistáknak igyekszik feltüntetni, rajtuk keresztül ilyesmódon támadva a párthű, szovjetbarát művészetpolitikát. Nyomban azután, hogy minderről tudomást szereztem, megjelent egy támadás a filmújságban és a tegnapi cikk. Az összefüggésekről megint nincsenek konkrét bizonyítékaim és éppen ezért csak Rákosi elvtárssal személyesen közölhetem azoknak a párttagoknak a nevét, akik észleleteim alapján akár tudatosan, akár félrevezetve ezzel az akcióval kapcsolatban állnak. Tudom jól, hogy Pártunk erős és hatalmas és a művészeti területen működő ellenséget is ártalmatlanná teszi, akkor is, ha sikerül nekik engem és párthű művész elvtársaimat eltenniök útjukból. De nekem nemcsak kötelességem, hanem életem értelme is, hogy minden képességemmel és makulátlan kommunista becsülettel szolgáljam Pártomat és tántoríthatatlanul harcoljak a Párt, a nép ellenségei ellen továbbra is. Ezért arra kérem Rákosi elvtársat, vizsgálja ki ügyemet, és ha az eddig elmondottakat elég jelentősnek ítéli, 151